A következő napokban is nagyon aktív marad a légkör, ami meteorológiai nyelven szólva annyit jelent, hogy ma a fátyol- és gomolyfelhők mellett sokat fog sütni a nap, és mindössze a keleti országrészben várhatók majd záporok, illetve zivatarok.
Az éjszaka második felére már mindenütt megszűnt a csapadék és gyengén-közepesen felhős égbolt mellett 0 és 6 Celsius-fok alá hűlt le a hőmérséklet.
Napközben több napsütés az ország nyugati felében lesz valószínű, keletebben több gomolyfelhő képződik, de másutt is lehetnek záporok, zivatarok, de már jóval kisebb számban, mint a korábbi napokban.
A csúcshőmérséklet általában 15-20 Celsius-fok között várható, értelemszerűen utóbbira inkább nyugaton számíthatunk.
A Viharsarokban, vagyis az ország déli-délkeleti felében van a legnagyobb esély esőre. Csütörtökön pedig egy front hatására ismét nagy területen növekszik meg a felhőzet és a front mentén több helyen fog majd esni, illetve a szél is felerősödik, miközben a hőmérséklet is visszaesik pár fokot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.