Jó hírt közölt Müller Cecília: jövő héten mind az öt vakcinával egyszerre oltanak

Jó hírt közölt Müller Cecília: jövő héten mind az öt vakcinával egyszerre oltanak

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 21. 15:45
Olyan kedvező helyzet áll elő jövő héten, hogy mind az öt vakcina elérhető lesz az oltópontokon - hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján.
Bors

Már minden harmadik ember megkapta az oltást Magyarországon. A mai napig beoltottak száma 3 363 596 fő, közülük 1 425 124 fő már a második oltását is megkapta. Az oltásra regisztráltak száma már a 4,5 milliót is meghaladta. A regisztráltak 50 százaléka pedig már lassan megkapja a második oltást is – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője.

Hozzátette,

A HATVANÖT ÉV FELETTIEK KÖZÜL MÁR ALIG MARADTAK PÁR EZREN, AKIK REGISZTRÁLTAK ÉS MÉG NEM KAPTÁK MEG A VAKCINÁT.

Azt is elmondta, van már olyan kistelepülés, ahol a regisztráltakat már mind beoltották. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar oltási kampány jól működik. Magyarország továbbra is a második az átoltottsági listában is.

Nincs különbség a vakcinák között

Négyféle vakcina érkezik, érkezett a héten. A Pfizer- (240 ezer), az AstraZeneca- (72 ezer) és a Szputnyik V (100 ezer) oltóanyagok már Magyarországon vannak. A hétvégén nagy mennyiségű, 600 ezer Sinopharm-vakcinát várnak. A háziorvosok 60 személy beoltására készülhetnek fel. A szervezés vasárnap estig meg kell, hogy történjen, hogy jövő hétfőn minden zökkenőmentesen haladjon - tette hozzá. 

A vakcinák tekintetében abban nincs különbség, hogy mindegyikkel elérhető a védettség a vírussal szemben.

Csökkenőben a fertőzöttek száma

Már egyértelműen érzékelhető, hogy az új fertőzöttek száma csökkenőben van, az elmúlt napon 2527 volt ez az adat, ezzel a járvány kezdete óta összesen 757 360 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 464 750 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 266 823 főre csökkent. 8097 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 925-en vannak lélegeztetőgépen – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Bár csökken a napi új fertőzöttek száma, ez nagyon lassan történik, köszönhetően annak, hogy a brit vírusmutáns továbbra terjed. Éppen ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos.

Müller Cecília kiemelte, hogy a kórházi kezelések is elhúzódnak, mivel a lélegeztetőgépről való lekapcsolás után hosszú rehabilitációs időszak következik, hogy a felgyógyultak visszanyerjék eredeti egészségügyi állapotukat.

Olyan rendkívüli helyzet áll elő jövő héten, hogy mind az öt vakcina elérhető lesz az oltópontokon

– tette hozzá.

Folyamatosan nő a regisztráltak száma, már egyre több fiatal is regisztrál. A beoltottak számának növelésével pedig lépésről lépésre visszakaphatjuk az életünket.Nagyon örül annak, hogy a józan ész győzedelmeskedik. Az emberek bíznak a vakcinákban, és egyre többen oltatják be magukat, egyre többen regisztrálnak – fogalmazott.

Ennyien szegték meg a szabályokat 

Kiss Róbert rendőr alezredes a legfrissebb rendőri intézkedéseket ismertette:

– az elmúlt 24 órában 623 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot;

– 227 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt.

– 4379 hatósági házi karantént rendeltek el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.