Napi szürreál: egy órán keresztül menekült a zsaruk elől a gokartos ámokfutó - Videó

Napi szürreál: egy órán keresztül menekült a zsaruk elől a gokartos ámokfutó - Videó

szürreális
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 05. 09:30
A rendőrök sem tudták mire vélni az esetet, inkább megvárták, míg kifogy a benzin a kocsiból.
Bors

Az olasz rendőrök eredetileg csak azért akarták megállítani a gokartos férfit, mert azon nem volt bukósisak, és kissé túl gyorsan száguldozott a járművel. A sofőr azonban, ahelyett, hogy megállt volna, inkább a gázra taposott, és hatalmas sebességgel elhúzott a meglepett zsaruk elől.

Padlógáz az üres tankig

Nem bízta a véletlenre, ugyanis padlógázzal ment előre, emellett trükkös manőverekkel próbált kitérni az őt követő rendőrök elől, akik ezért inkább úgy döntöttek: tisztes távolságból üldözik, és megvárják, míg egész egyszerűen kifogy a gokartból a benzin
- írta a Budapesti Autósok Közössége.

Több szabályt is megszegett

A hajsza nem egészen egy órán keresztül tartott, a végén pedig az is kiderült, hogy nem véletlenül próbált olajra lépni: a férfi ugyanis többszörös visszaesőnek számított, többször volt már dolga a zsarukkal, mi több, még a vezetői engedélyét is bevonták már korábban, és még a járványszabályokat is megszegte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.