Különböző számítások szerint Észak-Koreának 2027-re már akár 242 atomfegyvere és többtucatnyi interkontinentális ballisztikus rakétája lehet
- állítja a dél-koreai Asan Politikatudományi Intézet és az amerikai Rand Corporation.
Megállapításukat az amerikai hírszerzés arra vonatkozó becsléseire alapozzák, hogy Észak-Korea mennyi hasadóanyagot állíthatott már elő, de figyelembe vettek egyéb elemzéseket is. Szerintük komolyan fontolóra kell venni taktikai fegyverek telepítését Dél-Koreába, hogy elrettentsék Phenjant az esetleges atomtámadástól. A kutatók más intézkedések fontosságát is felvetették, ezeket azonban a jelentésben nem részletezik.
A jelentés nyilvánosságra hozatala előtt nem sokkal észleltek aggasztó tevékenységet Észak-Korea keleti parti hajógyáránál, ahol értesülések szerint tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták tesztje folyik. Megjelent egy ENSZ-jelentés is, miszerint Phenjan nem hagyott fel nukleáris és rakétaprogramjának fejlesztésével.
Észak-Koreának 2017-ben már 30-60 nukleáris fegyvere lehetett, amelyhez tavaly hozzáadódott egy vagy két további plutóniumfegyver, és 2027-ig évi 12-18 újabb fegyver előállításával lehet számolni
- olvasható a két kutatóintézet jelentésében, amely azonban hozzáteszi, hogy becsléseiben nagy a bizonytalanság több tényező miatt.
A fenyegetés elhárítására az intézetek azt javasolják Dél-Koreának és az Egyesült Államoknak, hogy számoljanak amerikai stratégiai atomfegyverek észak-koreai célokra állításával és atomtöltettel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták dél-koreai vagy Dél-Koreához közeli telepítésével, illetve taktikai atomfegyverek ottani állomásoztatásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.