Rejtélyes ügy tartja izgalomban Európát: egy német kamaszlány nyomtalanul tűnt el Hannover-közeli, cellei otthonából, hogy aztán másnap teljes amnéziával találjanak rá Párizs utcáin kóborolva.
Isabella O. azzal sem volt tisztában, hogy miként került a számára idegen országba. Azonosságára is csak két héttel később derült fény, miután egy német zsaru felismerte egy Facebook-posztnak köszönhetően – számolt be a különös esetről a The Sun.
A tinédzsert jelenleg lakhelyétől nem messze egy kórházban kezelik, és a jelentések szerint a családjával sem találkozhat.
Minderre azért van szükség, mert ugyan a 16 éves lány fizikailag teljesen rendben van, ám semmire sem emlékszik, így még az is kérdéses, hogy bűncselekmény áldozata lett-e vagy sem.
A kamasz eltűnését még március 22-én jelentették. Reggel még részt vett az online óráin, délben azonban az öccse már csak azt vette észre. nővére elment, a kulcsait, az iratait és a telefonját azonban otthon hagyta. A keresést azonnal megkezdték, ám a rendőrkutyák egy plázában elvesztették Izabella nyomát.
Az emlékezetkieséses tini édesapja, Thomas úgy véli, a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozások hatására felgyülemlett stressz tehet az egészről.
Mindig is példás tanuló volt, ám az agya egyfajta védekező módba válthatott
– mondta el a férfi a német RTL-nek.
Isabella amnéziája meglehetősen súlyos lehet, elvégre a családjára sem emlékszik. Ráadásul az is kérdéses, hogy volt képes egyetlen nap alatt ilyen messzire eljutni. Annyi bizonyos: az eltűnése másnapján már emlékek nélkül tért magához a francia fővárosban, bő 800 kilométerre az otthonától.
Az apa vélekedésével szembemenően egyébként az orvosok úgy hiszik,
a lány emlékezetkiesésének hátterében egy lappangó mentális betegség állhat
– a vizsgálatok mindenesetre tovább folynak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.