Így süssön pofonegyszerű, dagasztásmentes kenyeret!

Így süssön pofonegyszerű, dagasztásmentes kenyeret!

kenyér
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 22. 14:30
A világ legegyszerűbb receptje, csak össze kell keverni a hozzávalókat, megkeleszteni és kisütni.
Bors

Egy igazi alaprecept mindössze négy hozzávalóval. Persze nyugodtan ízesíthetjük kedvünk szerint napraforgómaggal, dióval, mandulával, amivel csak akarjuk. De önmagában is finom.

Hozzávalók (2,5 decis csészével):

3 csésze kenyérliszt

1,5 csésze víz

1,5 teáskanál só

0,5 teáskanál szárított élesztő

Elkészítés: A lisztet alaposan elkeverjük a sóval és az élesztővel, hozzáöntjük a vizet, majd alaposan összedolgozzuk (kézzel vagy fakanállal). Folyós tésztát kapunk (galuska állagút).

Legalább 12 órán át kelesztjük, aminek a végén kovászszerű masszát kapunk. Kivéve az edényből áthajtogatjuk, a két végét belisztezzük, és még 30 percig konyharuhával letakarva hagyjuk pihenni.

250 fokra előmelegített sütőben lefedhető edényben 30 percig, majd fedő nélkül még 20-25 percig sütjük. Rácsra téve hűtjük ki.

Tipp: Sütőedénynek jó fedeles vaslábos, római, vagy jénai tál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.