Aktuális

Kerekesszékkel járja a túraútvonalakat a pécsi egyetemista

Bors

Létrehozva: 2021.03.19.

Kerekesszékkel járja a túraútvonalakat Berkes Gergő, aki azt térképezi fel, hogy különböző kirándulóhelyek mennyire vannak akadálymentesítve. A megfelelő helyeket megjelöli matricával, térképre viszi és feltölti egy mindenki számára elérhető adatbázisba. <p lang="hu-HU">

Forrás: Saját kép

Berkes Gergő húszévesen egy meggondolatlan fejesugrás következtében mellkastól lefelé lebénult. Önsajnálat helyett azonban úgy döntött, inkább világot lát, kirándulni fog, ezzel is szoktatva az embereket a kerekesszékes túrázók látványához.

Gergő eredetileg térképész szeretett volna lenni. Fel is vették az egyetemre, de azon a nyáron, pont a gólyatábor előtt pár nappal rosszul ugrott a vízbe. A balesetben eltörte 6. nyaki csigolyáját, emiatt pedig kerekesszékbe kényszerült, de nem adta fel. Szakot váltott az egyetemen, és most földrajzot és turizmust tanul Pécsen.

– A balesetem után gondoltam, a térképészet nem lesz egyszerű, ezért lemondtam róla, de a természet és a földrajz mindig érdekelt, ezért azt nem akartam elengedni. Változás volt az is, hogy eredetileg Kaposvárra jelentkeztem, de az egyetemi összevonások miatt Pécsre kerültem, ahol találkoztam egy hozzám hasonló, fogyatékkal élő lelkes kis csapattal, akik gyakran szerveztek túrákat – mesélte a Borsnak az egyetemista.

Az volt a People First Egyesület, melynek tagjaként, és ma már titkáraként Gergő kerekesszékében térképezi fel a Pécs városát és a Mecsek túraútvonalait akadálymentesség szempontjából. A megfelelő helyeket matricával megjelölik, térképre viszik, és feltöltik egy mindenki számára elérhető adatbázisba.
Az ép emberek gondolnak egyet, és elsétálnak ezekre a helyekre, igénybe veszik a szolgáltatásokat, azonban a fogyatékossággal élőknek nem ilyen könnyű a helyzetük. Számukra hosszas tervezést, szervezést igényel, míg eljutnak egyik helyről a másikra. Nekünk alapvető fontosságúak az olyan egyszerű kérdések, hogy hol van és hogyan lehet megközelíteni egy éttermet, hotelt, mozit vagy kávézót, és van-e ezekben akadálymentesített mosdó – fogalmazott Gergő.

Innen már csak egy ugrás volt a városkörnyéki túraútvonalak tesztelése is. Azonban hamar kiderült, hogy Magyarországon szinte lehetetlen küldetésre vállalkozik, aki kerekesszékkel indul neki egy-egy kirándulásnak. De ez nem tántorította el a csapatot, és már harmadik éve járják együtt az erdőket. A csapatban vannak látás-, hallás- és mozgássérült emberek, valamint az őket segítő szakemberek, de gyakran csapódnak hozzájuk épek is.

Az ilyen találkozások remek alkalmat nyújtanak az érzékenyítésre is. Ilyenkor barátságok születnek, és egy közös élménnyel lesz gazdagabb, aki részt vesz rajtuk. Mi nem teszünk különbséget ép és fogyatékos ember között – mondta lapunknak Pataki Veronika, az egyesület elnöke, aki hozzátette: folyamatosan küzdenek az önálló lakhatás, a képzés, a munka, a szabadidő, az érdekvédelem és az akadálymentesítés területén. Tevékenységükkel igyekeznek érzékenyíteni társadalmunkat az el- és befogadásuk érdekében, hiszen a fogyatékkal élő emberek ugyanúgy gazdagítják a közösséget, a társadalmat, sőt sokat tanulhatunk tőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713449712
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139346_auto_resized.jpg
vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713449712
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713449712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713449712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül