Ki akarta próbálni, meddig bírja a víz alatt - 3 héttel később találták meg a tini holttestét

Ki akarta próbálni, meddig bírja a víz alatt - 3 héttel később találták meg a tini holttestét

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 06. 17:30
A 17 éves Oscar Montgomery tapasztalt búvár és halász volt, akinek nyoma veszett. Holttestét három héttel később találták csak meg.
Bors

Oscar Montgomery-nek tavaly május 27-én veszett nyoma, majd holttestét csak hetekkel később, júniusban találták meg. A fiú a koronavírus okozta korlátozások miatt utazott Portlandbe, hogy hosszú idő után újra víz alá tudjon merülni, de miután nem tért vissza a tengerből a Királyi Haditengerészet megkezdte a keresést egy hadihajó segítségével írta meg a The Mirror.

Sokáig keresték a fiút

Bár a keresőcsapat minden tudását beleadta a nyomozásba, sajnos már csak Oscar holtteste került elő június 17-én. Oscar anyukája, Mary Montgomery azt mondta, hogy a fia halálát egy rendkívül veszélyes szabadtüdős merülés okozta

Oscarnak most lett volna a 18. születésnapja, ekkor jelentette be az iskolája egy Facebook bejegyzésben, hogy a fiú emlékére egy alapítványt hoztak létre.

Megható sorokkal búcsúztak

- Az öröksége az Oscar Montgomery Környezetvédelmi Alapítvány segítségével fog tovább élni. Ez a jótékonysági szervezet fel szeretné hívni a figyelmet a környezetvédelmi projektekre és kutatásokra, illetve támogatni szeretné azok tevékenységeit. Oscar minden tekintetben egy hihetetlen fiatalember volt - írják az oldalon.

Sajnos nem Oscar volt az egyetlen, aki egy hasonló kísérletben életét vesztette a közelmúltban, így a fiú családja és barátai szeretnék felhívni ennek a veszélyére a figyelmet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.