A rendőrségre március 12-én 19 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a berettyóújfalui sportcsarnokból elloptak egy kerékpárt. A bejelentő elmondta, hogy látta is, ahogy egy húszas éveiben járó férfi elhajt a biciklivel. A járőrök azonnal a feltételezett elkövető keresésébe kezdtek, akit percekkel később egy közeli utcában megtaláltak.
A férfit igazoltatták és elszámoltatták a nála lévő kerékpárral kapcsolatban. A helyi lakos beismerte, hogy az előbb lopta a kétkerekűt és haza akart menni vele.
Az egyenruhásoknak feltűnt továbbá az is, hogy a bicikli egyik váltókarja, valamint fényvisszaverő prizmája le van törve. A 26 éves férfi ezekre is tudott magyarázatot adni.
Elmondása szerint szokatlan volt neki a kerékpár vékony kereke és mielőtt a rendőrök megállították elesett vele. A rongálódások valószínűleg ekkor keletkezhettek a járművön.
A járőrök előállították a rendőrkapitányságra, a kerékpárt pedig lefoglalták és még aznap visszaadták a tulajdonosának. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.