A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály 2021 januárja óta szoros együttműködésben dolgozik külföldi partnerszervekkel az online térben történő illegális kábítószerkereskedelem visszaszorítása érdekében. Ennek során a megyei és országos felderítőegységek sikerrel léptek fel több, a darknetes anonimitásba burkolózó kereskedővel szemben.
A műveletsorozat részeként a KR NNI NBEF Győri Osztálya március 5-én nyomozást rendelt el kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt a 28 éves balatonfüredi B. Balázs ellen.
Megállapítást nyert ugyanis, hogy a férfi 2020 novembere óta három alkalommal rendelt Németországból vélhetően jelentős mennyiségű kábítószert, amiért bitcoin kriptovalutával fizetett.
Hazai és külföldi postai szolgálatókkal kooperálva a nyomozóknak sikerült beazonosítania az utolsó szállítmányt, majd szervezett akció keretében március 16-án délután Balatonfüreden rajtaütöttek a férfin, számolt be róla a police.hu. Összesen 2,1 kilogramm amfetamint foglaltak le tőle, melynek feketepiaci értéke meghaladja a 6 millió forintot.
A férfit gyanúsított kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.