Sas József özvegye nehezen viseli férje halálát: most arról vallott, hogyan teltek a nevettető utolsó napjai.
– Sokan azt gondolhatják, Jóskának megváltás volt a halál. Ez nem igaz. Ő igenis élni akart, még így is, ágyhoz szögezve, kiszolgáltatva, elesetten. Éreztem rajta, hogy ott dolgozik még benne valamiféle hihetetlen élni akarás. Nem panaszkodott. De hogy milyen érzések dúltak a lelkében időnként, azt csak a szeme árulta el nekem. Próbáltam vigyázni rá, megóvtam mindentől és mindenkitől. Aki a házunkba belépett, csak negatív koronavírusteszttel tehette. A sors hihetetlen igazságtalansága és gonosz fintora, hogy mégis elkapta ezt a vírust… – nyilatkozta Komjáti Zsuzsa a Blikknek.
A színészre nemcsak a felesége, de egy szakápoló is vigyázott. Tele volt életkedvvel, tervekkel, s a visszatérésről beszélt. Arról, hogy egyszer majd újra színpadra áll, énekel és szórakoztatja a közönséget.
– Azt gondoltam, talán van remény, az ő hite és akaratereje segít majd. Tévedtem. Január 1-jén már olyan rosszul volt, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A tüdeje gyakorlatilag már nem működött. Soha nem felejtem el, a mentőtiszt azt mondta nekem: „Asszonyom, imádkozzon…” – idézte fel a humorista özvegye.
– Két nappal később bementem Jóska után a János kórházba, akkor volt a születésnapja, vittem neki egy tortát, rajta gyertyákkal, és naiv módon azt gondoltam, majd együtt fújjuk el. Be sem engedtek hozzá. Nem sokkal később a lányunk meglátogathatta, és tudom, hogy ült az ágyánál ott a kórházban, simogatta az apja fejét, és énekelt neki. Jóska január 17-én, vasárnap hunyt el. El sem tudtam köszönni tőle…
Azóta üres a ház, Sas József özvegye megpróbál talpon maradni, mert, mint mondja, rettenetesen elfáradt kívül és belül is, rossz egyedül lennie. A családja és barátai támogatják, de így sem könnyű neki.
Nem tudom, mit hoz számomra a holnap meg a holnapután. Nem is akarok, de nem is merek belegondolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.