Rusvai Miklós elárulta: ekkor tetőzhet a járvány

Rusvai Miklós elárulta: ekkor tetőzhet a járvány

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 24. 15:15
A szennyvízadatok végre azt az eredményt hozták, amit már régóta várnak a szakemberek: több városban csökkent, és ami legfontosabb, sehol sem nőtt a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, ami azt jelenti, hamarosan tetőzhet a járvány. A tetőzés után remélhetőleg végre valahára csökkenni kezdenek a szomorú járványtani statisztikák.
Bors

Dr. Rusvai Miklós a 11. heti szennyvízadatok megtekintésekor fellélegzett, ugyanis a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja több nagyváros szennyvízmintáiban végre csökkenő tendenciát mutat.

– Nagy kő esett le a szívemről az adatokat látva, ugyanis éppen erre vártunk.

A mostani adatok alapján továbbra is bizakodó vagyok és fenntartom a korábbi előrejelzésemet, vagyis azt, hogy március utolsó napjaiban tetőzik a járvány – mondta el a BorsOnline-nak a víruskutató.

– Úgy gondolom, a járvány harmadik hulláma egy héten belül tetőzik, majd a járványtani adatok végre fokozatosan csökkenni kezdenek. Ha még többen kérik majd az oltóanyagot, és a vakcinázás még inkább fel tud pörögni, nagy eséllyel május végére akár a teljes nyitást is elérheti az ország. Nem győzöm hangsúlyozni: vakcinázni, vakcinázni, vakcinázni! – emelte ki a szakember, aki szerint az igazi tetőzés a számokban csütörtök és vasárnap közé esik majd.

Az új fertőzöttek, kórházban ápoltak és a lélegeztető gépen lévők száma talán vasárnapig eléri a maximumot, a halottak száma azonban csak jövő hét elején tetőzhet – magyarázta a szakember, aki abban bízik, nyáron végre tényleg eldobhatjuk a maszkokat.

Ez is érdekelheti!

Végre! Örömhírt közölt Müller Cecília

Tiszta vizet öntött a pohárba Karikó Katalin: Elmondta, mitől véd a vakcina

Egyenesen Vuhanból érkezett az új kínai vakcina

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.