Aktuális

Lebukott a pedofil bíró: munkahelyéről küldözgette a babapornót

Bors

2021. március 19. péntek 20:30

Gyermekpornográf felvételeket küldözgetett a törvény szolgája: a férfi ráadásul gyermekeket érintő ügyekben döntött a bíróságon.

Gyomorforgató titok derült ki egy gyermekeket érintő ügyekben döntő amerikai bíróról: a Wisconsinban élő 38 éves Brett Blomme ugyanis a helyi hatóságok nyomozása szerint 2020 októberében és novemberében 27 gyermekpornográf felvételt küldött el másoknak a Kik nevű üzenetküldő alkalmazás segítségével. A felvételek egy részét – melyek kisgyermekeket, esetenként babákat ábrázoltak – ráadásul a munkahelyéről, egy állami hivatali épületből küldte el – derült ki az IP-címek vizsgálatából.

Úgy tudni, a férfi, aki ellen most emeltek vádat, és akinek két örökbefogadott kisgyermeke van, a saját gyerekeiről nem készített pedofil felvételeket – írja az esetről beszámoló CrimeOnline.

Ha Blomme bírót mind a hét ellene felhozott vádpontban bűnösnek találják, akár 175 év börtönbüntetésre is ítélhetik – azaz bűnössége esetén nagy valószínűséggel élete végéig rácsok mögött marad. Az ellene felhozott vádpontok ugyanis egyenként minimum 3, maximum 25 év elzárást jelentenek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056068_auto_resized.jpg
origo.hu

Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685730009
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054471_auto_resized.jpg
life.hu

"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas ember vagy" - össztűz zúdult Dollyra, lemondta koncertjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056044_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fergeteges zivatar söpört végig az utcákon, kíméletlen jégeső csapott le a fővárosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054079_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzünk a hétvégén? Ez nem kérdés, már mutatjuk is a legjobb recepteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057005_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ahol megkönnyítik a farkasok kilövését

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685730009
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055992_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 3.: erős felismeréseket hoz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056344_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rúzsa Magdi elutazott hármasikreivel: erre a szép helyre vitte el őket - Fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685730009
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó