Ajjaj: fájdalmas bőrelváltozást okozhat ez a vakcina

Ajjaj: fájdalmas bőrelváltozást okozhat ez a vakcina

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 11. 13:45
Az orvosok figyelmeztetnek a mellékhatásra.
Bors

A figyelmeztetést az orvosok egy csoportja szerdán tette közzé a New England Journal of Medicine nevű orvosi szaklapban, miután 30 héttel egy 30 ezer fős vizsgálat után 12, Moderna vakcinával beoltott emberen jelentkeztek fájdalmas, viszkető bőrelváltozások. 

A betegek felénél megjelent

A betegek közül ötnél 10 centi átmérőjű bőrelváltozás volt az injekció beadásának helyén - áll az orvosok közös levelében, akik elmondták, hogy két ember máshol, például könyöktájékon és tenyéren is tapasztalt hasonló kiütést - írta a New York Post. 

Az orvosok azt is elárulták, hogy egyelőre nincs ok az aggodalomra, ugyanis a kiütések, ahogyan jöttek, úgy hamarosan el is tűntek minden betegnél.

Hamar eltűnnek a kiütések 

A kiütések átlagosan nyolc nappal az első adag vakcina beadása után jelentkeztek, de körülbelül négy vagy öt nappal később minden esetben elmúltak

- szögezte le a jelentés. A betegeket minden esetben arra biztatták, hogy vegyék fel a második adagot is, és ne szakítsák meg az oltási folyamatot.

Másodszori oltásra kevesebb a mellékhatás

Közülük három embernek ugyan a következő immunizálás alkalmával is előbukkantak a mellékhatások, de ebben az esetben sem tartottak sokáig, nyom nélkül elmúltak. Az orvosok hangsúlyozták, hogy a mellékhatások ártalmatlannak tűnnek, bár könnyű összetéveszteni őket komolyabb problémákkal. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.