Mégis megkapják az igazolást? Úgy tűnik, az EU mégis elfogadná a kínai és az orosz oltást a védettségi igazolványnál

Mégis megkapják az igazolást? Úgy tűnik, az EU mégis elfogadná a kínai és az orosz oltást a védettségi igazolványnál

orosz
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 10. 14:15
Az Európai Bizottság javasolja, hogy fogadják el a két keleti vakcinát is, a tervezetet jövőhéten tárják az EU elé. 
Bors

Az Európai Bizottság a jövő héten mutatja be javaslatát az úgynevezett védettségi igazolásról, amelyet azért vezetnének be, hogy megkönnyítsék a nyári szezonban az utazást és fellendítsék a hanyatló turizmust. Az igazolás az olyan, turizmusra építő déli országok sürgették, mint Görögország vagy éppen Ciprus, így a tervezetet heteken belül megalkották, és eddigi tervek szerint az oltás mellett két másik védettséget igazolhat: azt, ha valaki negatív koronavírus-tesztet mutat fel, és azt, ha valaki már igazoltan átesett a fertőzésen.

Új javaslat készült

Bár korábban úgy határoztak, hogy vélhetően nem fogadják el az Unióban nem engedélyezett két keleti - a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V - oltást, most azonban a Bloomberg hírügynökség szerint az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a védettségi dokumentumokhoz azok is hozzájuthassanak, akiket a két keleti oltóanyaggal immunizáltak.

Így a tervek szerint az oltási igazolvány kiterjed minden olyan vakcinára, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett, valamint azokat, amelyekre az egyes országok sürgősségi engedélyt adtak. 

A Bloomberg munkatársa azonban figyelmeztet: a mostani tervezet jövő heti bemutatásáig még nagyon sokat változhat, és a kész javaslatnak is vélhetően több bírálója lesz. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.