Aktuális

Magyar felfedezések szoríthatják vissza a koronavírus-járványt Európában

Bors

2021. március 5. péntek 06:30

Számos magyar kutatócsoport segédkezik a koronavírus-járvány visszaszorításában. A legkomolyabb hazai sikereket és eredményeket gyűjtöttük össze a pandémia elleni harcban

A COVID-19 járvány idején számos gyógyszergyár a már meglévő készítményeit új nézőpontból vizsgálja annak reményében, hogy azok esetleg a vírus ellen jól felhasználhatóak. Ebbe a munkába kapcsolódtak most bele magyar virológusok, akik szerepe később még kulcsfontosságú lehet.

Orrspray a koronavírus ellen

Egy osztrák biotechnológiai vállalat az elmúlt egy évben számos, már ismert készítményt, köztük például egy Magyarországon is kapható orrsprayt választott ki tesztelésre. A termék laboratóriumi vizsgálatait a dr. Jakab Ferenc professzor által vezetett Virológiai Nemzeti Laboratóriumban végezték el.

Nagyon jól sikerültek a kísérletek, komoly antivirális hatást mutatott a szer, szinte nullára csökkent a vírus replikációképessége – jelentette ki dr. Jakab Ferenc a Metropolnak, aki a jövőbeni tervekről is beszámolt.

Klinikai vizsgálatokkal folytatódik a munka

– Mivel hogy már egy forgalomban lévő, engedélyezett szerről van szó, most a klinikai kipróbálási fázis következik, amit az osztrákok és a németek már meg is kezdtek. Mindez nem valósulhatott volna meg akkor, ha a Pécsi Tudományegyetem virológusai a laboratóriumi kísérleteket nem végezik el, és nem tudjuk igazolni a szer hatásosságát. Emellett a nemzetközi tapasztalatokra építve a klinikai vizsgálatokat hazánkban is szeretnénk megkezdeni – közölte a professzor.

A betegség kialakulását is meggátolhatja a szer

A klinikai vizsgálatok arra szolgálnak, hogy kiderüljön, az azelasztint tartalmazó orrspray valóban képes-e visszaszorítani az orrnyálkahártyán a vírus megtapadását és szaporodását a fertőzés korai szakaszában, ezáltal megakadályozva a COVID-19 betegség kialakulását, vagy pozitívan befolyásolva a betegség lefolyását és súlyosságát. Az osztrák, magyar és német kutatók úgy vélik, hogy amennyiben ezek a vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak, az áttörést jelenthet a vírusok terjedésének ellenőrzésében, és a jelenlegi járvány visszaszorításában.

Lezárult a bamlanivimab kipróbálási szakasza

Nem rég befejeződött a Dél-pesti Centrumkórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer kipróbálási szakasza. Mivel az eredmények pozitívak, több helyen is alkalmazni fogják, és több ezer adagot rendelnek belőle, mivel a járvány harmadik hulláma miatt egyre több betegnek lesz szüksége a kezelésre. A bamlanivimab egy már meggyógyult beteg vérplazmájából készített úgynevezett monoklonális antitest, amely az esetek háromnegyedében megakadályozza, hogy súlyosabb szövődmények alakuljanak ki.

Már tavaly zöld utat kapott a magyar favipiravir

Az Egis gyógyszergyártó vállalat még tavaly áprilisban indította el favipiravir hatóanyag-tartalmú gyógyszerfejlesztését, ami az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) decemberben meg is kapta az engedélyt. A favipiravirnak rendkívül jó vírusölő hatása van, a szert külföldön is több helyen alkalmazták koronavírusos betegek kezelésénél. A tapasztalatok szerint a szokásos 11 napos lefolyás helyett a legtöbben 4-5 nap alatt átestek a betegségen.

A remdesivir csökkenti a halál kockázatát

A favipiravir mellett a remdesivir is egy olyan gyógyszer, amelyet Covid-terápiában használnak és hazai használatbavételére az OGYÉI engedélyt adott. Azok a páciensek, akik ezt a hatóanyagot kapták rövidebb idő alatt gyógyultak meg és hamarabb hagyhatták el a kórházat, körükben alacsonyabb volt a halálozási arány is, mint azoknál, akik placebót kaptak. A remdesivirt itthon kombinált terápia részeként alkalmazzák, és még egy páciensnél sem tapasztaltak súlyos szövődményt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16480860_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a vég: hatalmas pusztítás vár Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20013_resized.jpg?avcount=1695757512
origo.hu

Itt a bizonyíték: az ukránok ki akarták provokálni a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16477632_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majka tisztázta, miért teregette ki Curtis drogügyeit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16479703_auto_resized.jpg
vg.hu

Elképedtek Békésben a betakarítók, mennyit kapnak a napraforgóért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16476775_auto_resized.jpg
ripost.hu

Így mosd ki a konyharuhát, ha azt szeretnéd, hogy újból fehér legyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16481315_auto_resized.png
hirtv.hu

Pénzmosás gyanújával vizsgálja a NAV a 99 Mozgalom finanszírozását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20030_resized.jpg?avcount=1695757512
origo.hu

Itt vannak a legújabb fotók a gyógyíthatatlan beteg Bruce Willisről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16477011_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Horrorvágóhidat és húsboltot zártak be Csongrádban: még a mennyezet is mocskos volt - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19710_resized.jpg?avcount=1695757512
she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20000_resized.jpg?avcount=1695757512
life.hu

Minden létező gyógymódot kipróbáltál, időről időre mégis visszatér?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20024_resized.jpg?avcount=1695757512
life.hu

A Lidl többet ad – az árstopnak vége, ám az áruházlánc továbbra is segíti a családokat(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19999_resized.jpg?avcount=1695757512
life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/FrIWaubhsXDWjgKry5yiZVIMp9eArcsuQj-_x5rNR3E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5YzkyNGNjZmM3OTQwMDViOTFmODc2ZTM1ZjBkM2M5.jpg
Színház

Budapesti Operettszínház: hárman pályáztak az igazgatói posztra