Aktuális

Két emeletet mászott a házfalon a lúzer szegedi betörő, mire felért, a zsaruk várták nagy szeretettel

Bors

2021. március 12. péntek 13:30

A férfi egyik redőnnyel sem boldogult.

Forrás: Pexels.com

Az igazán elszánt, de rendkívül lúzer betörő először a szegedi társasház alagsorával próbálkozott, és igyekezett meg bejutni a közös helyiségbe, hogy onnan lopkodhasson - írta az ugyeszseg.hu.

Semmi áron nem akarta feladni

Ez azonban nem jött össze, de a férfi nem adta fel, úgy döntött, felmászik egy emeletet, és ott próbálkozik tovább. Igen ám, de az elsőn egy masszív redőny fogadta, amit hiába feszegetett egy fémcsővel, képtelen volt felfeszíteni.

A tolvaj még itt sem adta fel, hanem tovább mászott még egy emeletet, és a másodikon próbálkozott: itt is nekiesett a redőnynek, és ezt már sikerült is feltörnie.

Nem tartott sokáig az öröm

Mégsem örülhetett sokáig, mire ugyanis bejutott, a zsaruk is kiérkeztek, akik így a helyszínen elfogták a betörőt. A férfi rögtön rácsok mögé is került, mivel a bíróság úgy vélte, hogy esélyes a szökés és az elrejtőzés lehetősége, továbbá kiderült, hogy a rendőrök elől is megpróbált elszökni, így a mai napon letartóztatták.

A peches tolvajt most három rendbeli lopással vádloják, emellett két korábbi büntetőügye is folyamatban van. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065614_auto_resized.jpg
origo.hu

Pokoli mélységbe fog fúrni Kína, megdöbbentő, miért van erre szükség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15857_resized.jpg?avcount=1686047112
origo.hu

Itt van minden Opitz Barbi botrányairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16068523_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - Nemzetközi Protokollverseny Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066163_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá! Újabb kollégája csapja a szelet Szabó Zsófinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067951_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15858_resized.jpg?avcount=1686047112
origo.hu

Drámai katasztrófa: hatalmas robbantás Ukrajnában, menekítik az embereket - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066443_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Döbbenet: az étrend is befolyásolhatta Suhajda Szilárd tragédiáját?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686047112
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686047112
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686047112
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15861_resized.jpg?avcount=1686047112
vg.hu

Állásbörze a város felett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/xT3qvkbaKHuIpDHZxqPGsflHq0emswvFIQSC8_jGcqI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2ZTU1OWRjZDk2MTQ4MTRiNTc3ZDNjMjRlMjI3MmQ2.jpg
Befektetés

Így adóznak július 1-e után a kamat jövedelmek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak