Aktuális

Letartóztatták a Pesti úti ámokfutó autóst, döbbenetes, mi derült ki róla - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.11.

A férfi nem csak az utakon volt agresszív és öntörvényű.

Forrás: YouTube

Mint arról a Bors a közelmúltban beszámolt, egy elborult agyú sofőr riogatta az embereket még március 1-én a Pesti úton, a hátborzongató esetről pedig videófelvétel is készült.

Piroson hajtott át, riogatta a közlekedőket

Ezen az látszik, hogy a Hyundai sofőrje először a piroson átrongyolva fordult ki a kamerás autós elé, majd folyamatosan ijesztegette a szembejövőket – köztük egy BKV buszt – azzal, hogy rendre direkt átrántotta a kocsiját az ellenkező sávba, és az utolsó, ütközés előtti pillanatig ott is tartotta.

Szerencsére a videó hamarosan a rendőrökhöz is eljutott, akik gyorsan azonosították is a sofőrt, akit kihallgattak, és kezdeményezték is a letartóztatását, ugyanis nem elég, hogy a lakóhelyén, a tartózkodási helyén és telefonon sem volt elérhető, azaz az általa megadott elérhetőségek egyikén sem, még bejelentett munkahellyel sem rendelkezett, így az ügyészség attól tartott, hogy szabadlábon hagyása esetén egyszer csak elérhetetlenné válna.

nem volt ismeretlen a hatóságok előtt

Továbbá az is kiderült, hogy az ámokfutó nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, korábban ugyanis már többször is indult ellene büntető- és szabálysértési eljárás is, mert ésszerű indok nélkül konfliktusba került a környezetével és agresszívan lépett fel a körülötte lévőkkel szemben, ezért annak a lehetősége is felmerül, hogy szabadlábon hagyása esetén újra tombolásba kezd az utakon és a környezetében.

Az autójában élt

A bíróság mégis csak bűnügyi felügyeletet rendel el a részére, ennek értelmében nem hagyhatja el Budapestet és Pest megyét. A Budapesti Autósok Közössége azonban megtudta, hogy a döntés már csak azért is aggasztó, mert a 49 éves férfi szinte életvitelszerűen ebben a kocsiban tartózkodik, valósággal az autóban éli az életét. 

A Fővárosi Főügyészség ezért most megfellebbezte a döntést, szeretnék, ha a férfit előzetes letartóztatásba helyeznék. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat