Aktuális

Koronavírus idején veszélyes a méregtelenítés

Bors

2021. március 29. hétfő 11:30

A tavaszi méregtelenítés helyett, inkább tuningoljuk immunrendsze- rünket. A koronavírus-járvány idején a legfontosabb, hogy elkerüljük a súlyos tüneteket, ehhez viszont erős szervezetre van szükség.

Forrás: Shutterstock

A szakértő mindenkit óvva int a mostanában sokaknál megszokott, már-már rutinszerűnek számító tavaszi méregtelenítő kúráktól.

Böjtöt tarthatunk

Abonyi Orsolya a közelgő húsvétra való előkészület kapcsán természetesen hajlandó kivételt tenni, elvégre az ilyenkor hagyományosan folytatott nagyböjt, azaz legalább a hús megtagadása már csak vallási okokból is elengedhetetlen.

Halál a májra?

Azért van tüdőnk, májunk és vesénk, hogy azok lássák el a méregtelenítés feladatát – mondta a Borsnak a szakember, aki hozzátette: a koronavírus-járvány idején kímélnünk kell szervezetünket, hogy minél jobban védekezni tudjunk a kór, illetve az esetleges szövődmények ellen. – A vizsgálatok azt mutatják, hogy bizonyos esetekben a máj, illetve annak funkciói is károsodhatnak a vírus lefolyása során. Ezért árthatunk is magunknak azzal, ha nem vértezzük fel a szervezetünket a megfelelő energiamennyiséggel, kalóriával, hanem ennek fordítottjaként pont, hogy leterheljük azt annak sanyargatásával. Legfőképp akkor, ha a testünk amúgy már győztesként került ki a koronával vívott harcból.

Tuningra van szükség


Aki úgy érzi, hogy a jelenlegi körülmények között is haladéktalanul tennie kell valamit az egészsége érdekében, az sem egyedül, saját kútfőből, valamint a világhálón ellenőrizetlenül fellelhető praktikák segítségével kezdje kúrálni magát. Abonyi Orsolya szerint minden esetben célszerű szakember segítségét kérve, vagy legalább annak véleményét figyelembe véve elindulni egy meghatározott úton.
Roborálni, azaz erősíteni kell az immunrendszerünket, nem legyengíteni azt – figyelmeztetett a dietetikus. Aki még nem esett át a víruson, az sokat segíthet annak enyhébb lefolyása érdekében, ha például odafigyel a kellő mennyiségű D-vitamin bevitelre. – Ezt a vegyes és változatos táplálkozás, illetve az elegendő folyadékbevitel mellett akár étrend-kiegészítő formájában is szervezetünkbe juttathatjuk – tette hozzá, nem elfelejtve persze azt, mennyire fontos mindemellett, hogy eleget mozogjunk, vagyis legalább a napi 6-7 ezer lépést tegyünk meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057529_auto_resized.jpg
origo.hu

Megrázó: ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055827_auto_resized.jpg
metropol.hu

Visszaadja a Mount Everest Suhajda Szilárd holttestét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056196_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország Ukrajna ellen veti be kiszuperált rakétáit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057534_auto_resized.jpg
metropol.hu

Rémálom: 10 éves kislánya kezei között vérzett el a megkéselt édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057547_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Aki véres rendőrrohamot akar látni, az valóban menjen Párizsba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15742_resized.jpg?avcount=1685752510
origo.hu

Szörnyű részletek derültek ki Dolly állatkínzós botrányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fagyihoroszkóp: milyen ízű jeges nyalánkság illik leginkább a csillagjegyedhez?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056811_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehallgatja a mobilokat egy androidos app: azonnal töröld!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057092_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó