Egyenesen Vuhanból érkezett az új kínai vakcina

Egyenesen Vuhanból érkezett az új kínai vakcina

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 24. 08:15
Az európai országok közül Magyarország az első, ahol zöld utat kapott a CanSino, a kanadai-kínai együttműködésben fejlesztett koronavírus elleni oltás. A klinikai vizsgálatokat a vírus bölcsőjében, Vuhanban végezték el. Az oltás hűtőben tárolható, egyszer kell beadni, és igen hatékonynak bizonyult.
Bors

Kína látványosan küzdötte le a koronavírust: az ismert adatok szerint idén februárban már alig néhány tucat beteget regisztráltak, visszatért az élet Vuhanba is. Az ott kikísérletezett oltóanyag mutatói igen kecsegtetőek: első körben Pakisztánban, Oroszországban, Mexikóban, Chilében és Argentínában vetették be, majd kiderült: a tünetes megbetegedés ellen 67,5%-os védelmet nyújt, a súlyos eseteket pedig 91%-os biztonsággal megelő­zi. A vizsgálat pakisztáni ága azonban még jobb eredményeket produkált: 74,8%-os lett a meg­betegedések esetében, és teljes, 100%-os biztonságot mértek a súlyos megbetegedésekkel szemben.

A kínai hadsereget is ezzel oltották

Ezekről az adatokról első körben a Lancet egészségügyi szakmai folyóirat adott hírt, ahol az is kiderült: a megfigyelt emberek fele placebót kapott, és az oltást követően egy hónapig követték őket nyomon, hogy megfigyeljék, vannak-e mellékhatások, valamint milyen hatásfokú a vakcina. Az oltóanyagot a Pekingi Biotechnológiai Intézet és a kínai hadsereg mintegy 30 ezer, 18 év feletti résztvevő bevonásával is tesztelte. Ezt követően a kínai hadsereg tagjait ezzel a vakcinával oltották be. Kínán kívül eddig Pakisztánban és Mexikóban engedélyezték. 

Két oltás helyett egy is elég

Mivel a CanSino oltóanyaga egydózisú, ezért a kínai vakcinával jelentősen felgyorsulhat a krónikus betegek és a 65 év feletti idősek oltása Magyarországon is. A Sinopharm után ez a második kínai oltóanyag, amivel elérhetjük az újranyitáshoz szükséges 2,5 milliós átoltottságot, majd pedig a nyájimmunitást. 

Ez is vektorvakcina, inaktivált náthavírus

Az orosz Szputnyik V-hez és az AstraZeneca-hoz hasonlóan a CanSino is ún. vektorvakcina. Ennek az a lényege, hogy a koronavírus egy tüskefehérjéjének kódját egy másik vírusba „csomagolva” oltják be a szervezetbe – így erre alakul ki az immunreakció. Az új kínai vakcina esetében ez az ún. Ad5-ös vektor, ami egyébként egy humán náthavírus, ami szintén inaktivált, vagyis ártalmatlanná tették, csakúgy, mint a koronavírus tüskefehérjéjét. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.