Kiutálhatják új helyükről is Ördög Nóráékat

Kiutálhatják új helyükről is Ördög Nóráékat

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 22. 04:10
Még el sem kezdték mobil elemekből felépíteni az új boltot, már­is vannak, akik szerint a parkolóban sem lesz jó helyen a “Nekem a Balaton”. A vásárlók ugyanis most a strandra járók parkolóhelyeit foglalják el.
Bors

A lezárások alatt is rengeteg a vásárló Ördög Nóráék balatonakarattyai kisboltjában, ami ékes bizonyítéka annak, hogy bár az utcában lakók nem kedvelik a helyet, a vevők imádják. Mint arról lapunk többször beszámolt, a balatonakarattyai kisbolt körül hónapok óta folyik a huzavona azért, mert Ördög Nóráék népszerűsége miatt hatalmas forgalom kerekedett az évtizedek óta csendes környéken.

Lapunk munkatársa a minap járt a „Nekem a Balaton” nevű kisboltnál, és a helyszínen figyelte meg, hogy a parányi utcácskába percenként fordul be egy újabb autó, melyet egy láthatósági mellényben posztoló biztonsági őr – a kisbolt alkalmazottja – azonnal tovább is terel. Ettől némileg enyhült a tumultus, de nyilvánvaló, hogy ez nem a végleges megoldás.

A nyaralók kapuit megállni tilos táblák csúfítják el, a porták előtt levert cölöpök akadályozzák a parkolást. Van, aki hónapok óta nem tudja használni a teraszát, mert kényelmetlenül érzi magát a Nóráékhoz érkező bámész tömeg miatt. Nánásiéknak tényleg nem volt más választásuk, mint elköltözni. Az új hely, ahol felhúzhatják a boltjukat, nem esik messze a jelenlegitől, rögtön a körforgalom mellett, a nagy parkoló egyik oldalában. Ránézésre tökéletesnek tűnik a helyszín, egy helyi lakos szerint azonban ebből is probléma lesz.

Azon azért elgondolkodhatott volna valaki, hogy miért van itt ekkora parkoló – jegyzi meg mogorván egy arra járó hatvanas asszony.

– Azért, mert a település minden szegletéből, a tótól távolabbi házakból is ide jönnek az emberek. Mert itt van a nagy- strand és ez az út vezet a strand bejáratához. Hatalmas területről van szó, naponta több ezer ember fordul meg itt, ezért építettek nagy parkolót. Namármost, ha Nóráék ide költöznek, akkor ide csődül a temérdek vásárlójuk is, és a strandolók elől veszi el a parkolóhelyeket. Nem lesz ez így jó – csóválja a fejét, majd hozzáteszi: – Szerintem Nánásiék nem véletlenül építkeznek mobil elemekből. Innen is hamarosan ki fogják utálni őket.

Bár turisztikai szempontból hasznos a településnek Ördög Nóráék vállalkozása, a helyiek szerint túl nagy árat kell fizetni érte.

– Balatonakarattya csendes település, ahova pihenni járnak a családok. Ide menekülnek a nagyvárosok forgatagából. Aki bulizni akar, az Siófokra megy, aki korzózni, az Füredre. Itt bicikliznek, sétálnak, élvezik a természet közelségét. Érthető a reakciónk. Nem akarunk felfordulást. Érdekes módon egy másik akarattyai lakos is szóba hozta Siófokot, a pletykák szerint ugyanis ott tárt karokkal várják Nóráék boltját és a vele járó embertömeget is.

Azt beszélik, Siófok vezetése már jelezte, hogy ha innen elüldözik őket, oda bármikor mehetnek – mondja egy idősebb férfi.

– Nem rossz ötlet egyébként, ott számtalan olyan hely van, ahol elférnének, akár a korzón is, ott egyetlen este – persze, ha nincs pandémia – egy kisvárosnyi ember vonul át. Ezzel mindenki jól járna: ők sokat keresnének, mi pedig visszakapnánk a nyugalmunkat. Ördög Nóra azt mondja, nincs ínyükre a bolt körüli felhajtás. – Nem tudom, mit hoz a jövő, vakon vagyunk ugyanúgy, ahogy egy évvel ezelőtt voltunk, amikor kitört a járvány. Szeretjük Balatonakarattyát, és szívesen ma­radnánk. Ennyit tu­dok csak mondani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.