Aktuális

Kegyetlen – Pucér képekkel zsarolta lánya riválisait a horroranya

Bors

2021. március 15. hétfő 22:30

A legtöbb édesanya mindent megtenne azért, hogy gyermeke boldog legyen és megkapjon mindent, amit szeretne. Vannak ezek az anyukák, és van Raffaela Spone, aki nem ismeri a határokat.

Az 50 éves Raffaela Spone nem tudja, hol a határ, ha egyszem kislánya pomponlány-karrierjéről van szó. A DailyStaron megjelent cikk szerint a mindenre elszánt anyukának egy célja volt: lánya riválisait eltüntetni az útból, hogy a szeme fénye lehessen a Victory Viper csapatának első számú pomoponlánya. 

Spone csak kicsiben kezdte a hadműveletet, eleinte csak olyan mesterségesen manipulált képekkel akarta zsarolni a lányokat, amin az látszik, hogy isznak és dohányoznak.A képek mellé az elszánt anyuka csatolt is pár üzenetet, amiben

azt tanácsolta a lányoknak, hogy öljék meg magukat.

Majd ezeket a képeket elküldte a csapatkapitánynak is. 

Az anyuka viszont csak ezután lendült bele igazán a furcsa projektébe: elkezdett ugyanezel a képmanipulációs technikával, a deepfake-kel meztelen képeket gyártani lánya barátnőiről.

Raffaela Spone-t végül azután sikerült csak elkapni, miután a rendőrségnek sikerült az IP-címe alapján beazonosítani és végül március 4-én le is tartóztatták és vád alá helyezték fiatalkorúak zaklatása miatt. 

A rendőrök információja szerint Spone az akciót egyedül, lánya tudtán kívül hajtotta végre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043564_auto_resized.jpg
origo.hu

19 évesen meghalt a magyar focikapus

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634_resized.jpg?avcount=1685493310
origo.hu

Miss World Hungary: Kulcsár Edina elárult néhány érdekességet a szépségversenyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045693_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nyílt utcán, fényes nappal gyilkolta meg barátnőjét egy férfi, a járókelők elfordították a fejüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044894_auto_resized.jpg
metropol.hu

Aggódnak Tóth Andi rajongói: „csontsoványra fogyott, beesett az arca” – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045761_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Az unió már nem is leplezi elnyomó politikáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15629_resized.jpg?avcount=1685493310
origo.hu

Ledobta a ruháját a magyar énekesnő, de ennél többet is ígér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043577_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Lecserélik a népszerű csoki csomagolását: nyomós oka van a változtatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045471_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő lelkierő, Suhajda Szilárd felesége is részt vett a budapesti gyertyagyújtáson

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/PWLcwnCAynUN_bKZQEyHPYTqh3mlT8iHnt1cQkOzYlo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MjlkMTczMmJhYjRjZmZiOTM3MmEyNGM5MzlmMzRh.jpg
Olaszország

Megmentette felakasztott rabtársa életét a gyerekgyilkos Katalin

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/iOu2gdUmFfTRXdS75hQ1GwgWRg12q0m_xZBofAF4F9I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlZmNkY2ZlMTEwNDQ0NTlhOWFmMWIxZTMzMmZkOWMz.jpg
Tragikus sors

"Gyógyulj meg, kislány!" – olvasóinkat megérintette a 14 éves, műtétre váró Bogi története