Aktuális

Beismerte a vasárnapi kettős gyilkosságot a kislángi férfi - ide rejtette a holttesteket

MTI

Létrehozva: 2021.03.09.

Részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak az a 26 éves férfi, akit a vasárnapi, kislángi kettős gyilkossággal gyanúsítanak - közölte kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A közlemény szerint a rendőrség emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.

A nyomozás adatai szerint a férfi vasárnap hajnalban a Fejér megyei Kislángon, a kerítésen átmászva bejutott egy Szabadság utcai ingatlan területére, majd az udvaron található füstölőből házi húskészítményeket próbált ellopni, de megzavarta őt a házban élő 81 éves nyugdíjas férfi és annak 73 éves élettársa, aki megpróbálta megakadályozni, hogy az elkövető elmeneküljön az ellopott áruval.

Ezért a 26 éves férfi egy késsel több alkalommal megszúrta a két idős embert, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Az elkövető a holttesteket az udvaron lévő vízóraaknába rejtette, és faágakkal takarta le őket, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően perceken belül a helyszínre érkeztek, majd egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001910
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189131_auto_resized.png
metropol.hu

Kitálalt a korábbi űrhajós: sokkoló dolgokat mondott az idegenekről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001910
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya