Aktuális

Kétszer született újjá egy nap alatt a mázlista kutya

B. B.

2021. március 20. szombat 15:30

Egy benzinkutasnak és állatmentők csoportjának köszönhetően a második születésnapját ünnepelheti egy kutyus, aki egy nap alatt kétszer is megmenekült a haláltól. 

Forrás: Saját kép

Az állat és gazdája együtt autóztak estefelé Budapesten, a Hungária körúton, ahol a sofőr elvesztette uralmát a kocsi felett, és egyenesen egy villanyoszlopnak száguldott. Az autó szinte totálkárosra tört, a sofőr is súlyosan megsérült, így őt már a helyszínről mentővel szállították kórházba. A férfivel utazó ebet azonban senki nem vette észre, a karambolt sérülések nélkül megúszó kutya magára maradt a roncsban. 

Azonban kis idő elteltével a gazdája iránti szeretete és túlélési ösztöne  életbe lépett, és az elszánt  kutya végül önerejéből kimászott a roncsból. Igen ám, de az egyik életveszélyes helyzetből egyenesen a másikba rohant: a megzavarodott eb az autóból egyenesen a hatsávos Hungária körútra szaladt. Védőangyala azonban ismét közbelépett, egy közeli benzinkút egyik dolgozója ugyanis kiszúrta az út közepén tanácstalanul kószáló jószágot, és megmentésére sietett:

A szomszéd benzinkúton dolgozó srác rántotta el az autók elől, így megúszta, hogy elgázolják – közölte Pataki Gábor, az Állatmentő Liga elnöke, akiket a hős kutas azután riasztott, hogy biztonságba helyezte a riadt állatot. Az állatmentők megerősítették, hogy semmi baja nem esett, az eb pedig azóta újra együtt lehet gazdijával.

Másnap reggel jött érte régi gazdi, aki chip alapján az eb tulajdonosa volt. Korábban ő adta örökbe mostani gazdájának, a sérült sofőrnek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15382669_auto_resized.jpg
origo.hu

Apáti Bence: Sz.r edző és még sz.rabb ember maradsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10307_resized.jpg?avcount=1669502708
origo.hu

Magyar valóságshow-szereplők, akikről kiderült, hogy pornóztak - itt vannak a meztelen fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15381288_auto_resized.jpg
metropol.hu

Kiderült, ilyen életet szánt Harry hercegnek a királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383216_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tiltakozást tartottak a pedagógus érdekképviseletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383730_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai pillanatok: Ez a páros lett a Dancing with the Stars harmadik helyezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383560_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jó hír válság idején: decemberben is félmillió forint felett lehet az átlagkereset

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10309_resized.jpg?avcount=1669502708
origo.hu

Ismert magyar modellek meztelenül - 18+ fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383164_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkoló bejelentést tett a pap: földönkívüli volt Leonardo da Vinci és Einstein is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10280_resized.jpg?avcount=1669502708
life.hu

Black Friday: Most érdemes beszerezni ezeket a hangulatjavító vitaminokat! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15380182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb diáktragédia: egy elsős tanuló meghalt, osztálytársával mentő rohant kórházba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10275_resized.jpg?avcount=1669502708
she.life.hu

Ha ennyit nem bír ki egy kapcsolat, akkor amúgy is csak az idődet rabolta volna...

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/jyINx3UmdVlCS0y2xoA2TE3iD_zmYcFX62bQzpEOVms/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlZDE5OTYyN2NiZDQxNWZhNzZlMmVhMDE0MzBlNTI5.jpg
Tragédia

Megrázó részletek a 4-es főúton történt tragédiáról: az út szélén hozták világra a kisbabát, anyját és őt sem tudták megmenteni

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/g9wV819UwpXKS10pIZnkNfHMdEj0t8HVVvgbLLfH2yM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwYTIzZjEzMGZlNTQxZWM4ZjE2ODYzNDZjMzBiZTMw.jpg
Aktuális

Dollárbaloldal: így ömlött a pénz a Bajnai-cégekhez