Aktuális

Az idős embereknek valóban „szaga” van? Most kiderült

Bors

2021. március 29. hétfő 19:00

A tudomány ismét egy fontos kérdésnek eredt a nyomába.

Forrás: Pexels

A Journal of Investigative Dermatology nevű orvosi szaklapban jelent meg egy tanulmány, melyben arra keresték a választ, hogy az idős embereknek valóban más illata van-e, mint a fiatalabbaknak?

A válasz röviden annyi, hogy igen, de minderre van természetesen tudományos magyarázat is.

A korral egyre erősebbé válló illat egy 2-nonenal elnevezésű kémiai vegyületre vezethető vissza, ami más vegyületek bomlási melléktermékeként jön létre, és akkor lehet érezni, amikor a molekulák a bőrön keresztül a levegőbe jutnak. Kutatók szerint ez az egyetlen olyan szagvegyület, ami a kor előrehaladtával egyre erősebbé válik.

A szagért felelős vegyület fokozott termelődése az omega-7 zsírsav bomlásával függ össze, és annak melléktermékeként jöhet létre. A folyamatot vélhetően a test öregedésével együtt járó anyagcsere-változások vagy a bőrön keresztül felszabaduló egyéb vegyi anyagok mennyiségének változása idézi elő.

A kutatás során során 26 és 75 év közötti életkorú alanyokat kértek fel, hogy egy speciális ruhát viselve aludjanak, majd kielemezték az anyag által összegyűjtött szagmintákat. A 2-nonenal jelenlétét mindössze az idősebb, 40 év feletti embereknél mutatták ki.

Azt viszont fontos kijelenteni, hogy a 2-nonenal feltűnésének pontosan zéró köze van a személyes higiénához, tehát a bőrről nem mosható le, bármennyire próbálkoznánk vele, és éppen ezért aggódni sem kell miatta, hiszen termelődése egy teljesen természetes folyamat, ami az öregedéssel együtt megy végbe.

Egyetlen módszerrel lehet harcolni ellene. Ugyanazzal, amivel általában az általános egészségünkért lehet.

– rendszeres testmozgás

– pihentető alvás

– sok folyadék fogyasztása

– a stressz kerülése

– a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellőzése

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045453_auto_resized.jpg
origo.hu

Több focistát is kirúgott a Fehérvár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15646_resized.jpg?avcount=1685529315
origo.hu

Suhajda Szilárdot is zavarta az elképesztő szemétdomb a Mount Everesten - képek, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046666_auto_resized.jpg
life.hu

Kandász Andrea üzent Suhajda Szilárd feleségének: a műsorvezető férje is megjárta a Mount Everestet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045656_auto_resized.jpg
vg.hu

Brit külügyminiszter: Ukrajnának szabad támadásokat végrehajtani orosz területek ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046955_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - A közösségi média a fiatalok mentális egészségére gyakorolt hatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15644_resized.jpg?avcount=1685529315
travelo.hu

Álmodtál már arról, hogy elhajózol a naplementébe? Irány Horvátország! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044265_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mondj búcsút a hashájnak: ezt idd lefekvés előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685529315
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/PWLcwnCAynUN_bKZQEyHPYTqh3mlT8iHnt1cQkOzYlo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MjlkMTczMmJhYjRjZmZiOTM3MmEyNGM5MzlmMzRh.jpg
Olaszország

Megmentette felakasztott rabtársa életét a gyerekgyilkos Katalin

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/iOu2gdUmFfTRXdS75hQ1GwgWRg12q0m_xZBofAF4F9I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlZmNkY2ZlMTEwNDQ0NTlhOWFmMWIxZTMzMmZkOWMz.jpg
Tragikus sors

"Gyógyulj meg, kislány!" – olvasóinkat megérintette a 14 éves, műtétre váró Bogi története