A középkorú testvérpár éppen a helyi dohánybolt előtti padra ült le, hogy pihenjen egy kicsit, amikor egy dömper hirtelen egyenesen nekik száguldott, és a paddal együtt valósággal maga alá gyűrte a testvérpárt – írta a 112 Press. Az egyikük ugyan hamarabb észlelte a dömpert, így állítólag még össze tudta húzni magát, és végül négykézláb, de súlyos sérülésekkel ki tudott mászni a gép alól, ám testvére már nem, a szemtanúk szerint a gép valósággal „összehajtogatta” a férfit, akiről azt sem tudták, hogy él-e még.
Egyik kollégájuk, aki szintén velük ácsorgott, és aki még időben el tudott rohanni a dömper elől, a lapnak elmondta, hogy a három férfi ismerte egymást, de kizárt, hogy a dömper sofőrje direkt hajtott volna neki a testvéreknek, szerinte egy félrecsúszott parkolás okozhatta a balesetet. A rendőrök azonban idő közben kiderítették, hogy a férfinek nemhogy jogosítványa nem volt a járműre, de hulla részeg is volt a balesetkor, így azonnal őrizetbe vették, míg a testvérpár mindkét tagját súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Információink szerint a két férfi egyébként dolgozott éppen, kőműves munkákat végeztek a dohányboltban, a szerencsétlen baleset idején pedig csak pár perces szünetet tartottak éppen a munka közben.
Nagyon reméljük, hogy felépülnek, azt hallottuk, csúnyán megsérültek, Dolgos emberek mindketten, erősek is, így bizakodunk a teljes felgyógyulásban
– mondta a két férfi egyik ismerőse.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.