Horror Fejér megyében: Nyugtatózott sörrel elkábította, majd folyóba fojtotta áldozatát egy pár

Horror Fejér megyében: Nyugtatózott sörrel elkábította, majd folyóba fojtotta áldozatát egy pár

folyó
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 01. 13:00
A gyógyszer és alkoholfüggő páros borzalmas kínhalállal gyilkolt.
Bors

Az élettársakként élő páros nem volt ismeretlen a kórházak előtt, mivel mindketten súlyos alkohol és gyógyszerproblémákkal küzdöttek. Aznap is együtt iszogattak a folyóparton, ahova a békülés látszatával elhívták magukkal egyik közös ismerősüket, akivel korábban nézeteltérsük volt. Meghívásuk mögött azonban korántsem a békülés, hanem borzalmas terv állt: ugyanis korábban már eldöntötték, hogy a férfit elkábítják, majd a folyóba ölik.

Tervükere alaposan rá is készültek, egy sörbe ugyanis már korábban nyugtatót kevertek, amit meg is itattak gyanútlan barátjukkal. 

A férfi nemsokára öntudatlan állapotba kerül, mire a páros férfi tagja a ruhájánál fogva a folyóhoz vonszolta, és addig tartotta a fejét a víz alatt, míg teljesen el nem ernyedt, ezután pedig fogta, és beúsztatta, arccal a vízbe, így a férfi hamarosan megfulladt. 

Gyilkos taktikájukat nem utoljára alkalmazták, nem sokkal később a függő páros úgy döntött, hogy újra beveti: ekkor egy másik ismerősük sörébe kevertek nyugtatót, akit, ahogy eszméletlen lett, kegyetlenül összevertek és kiraboltak. Később egy közeli telefonfülkéből ugyan felhívták a mentőket, akik azonnali és gyors közbeavatkozással tudták csak megmenteni az agyba-főbe vert barát életét. 

A párosnak most hétfőn reggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és további bűncselekmények miatt kell a Székesfehérvári Törvényszék elé állnia. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.