Aktuális

Hoppá: Meghan Markle amerikai elnöknek készül?

Bors

2021. március 14. vasárnap 21:30

Állítólag kifejezetten azért őrizte amerikai állampolgárságát, hogy nyitva maradjon előtte az amerikai politikai pályafutás lehetősége.

Forrás: AFP

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint politikai pályára készül és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg amerikai felesége.

Harry és Meghan 2018. május 19-én házasodott össze a London nyugati határában fekvő Windsorban, a brit királyi család legősibb rezidenciáján. Az esküvő után a házaspár a Sussex hercege, illetve hercegnője címet kapta II. Erzsébet királynőtől, Harry nagymamájától.

A 39 éves Meghan ugyanakkor megőrizte amerikai állampolgárságát, és a Mail on Sunday című vasárnapi brit bulvárlap által idézett bennfentes források szerint ennek egyik oka az volt, hogy a hercegnő előtt nyitva maradjon az amerikai politikai pályafutás lehetősége.

A lapnak a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egyik név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja azt mondta:

Meghan máris elkezdte a kapcsolatépítést az amerikai Demokrata Párt vezető köreiben kampányszervező és finanszírozást felhajtó stábok összeállítása érdekében.

A Mail on Sunday által idézett illetékes - Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök Downing Street-i stábjának egykori tagja, akinek szoros washingtoni kapcsolatai vannak - elmondta: feltételezések szerint Meghan akár a 2024-ben esedékes következő elnökválasztást is célba veheti.

A brit lapnak nyilatkozó amerikai alkotmányjogi szakértők szerint ha Meghan választott közhivatali tisztségért indul az Egyesült Államokban, le kell mondania hercegnői címéről, mivel ennek megtartása ellentétes lenne a hivatali esküvel.

A házaspár tavaly januárban teljesen váratlanul bejelentette, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné válik és a jövőben ideje nagy részét Amerikában tölti.

Harry és Meghan azóta letelepedett Kaliforniában, és a minap világszerte óriási vihart kavaró interjút adott a CBS amerikai televíziónak.

A kétórás interjúban, amelyet Oprah Winfrey készített a házaspárral, Meghan alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit királyi család tagjaként rasszista előítéletekkel kellett szembesülnie. Elmondta, hogy amikor várandós volt elsőszülött kisfiával, Archie-val, Harrynek "valaki" a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne "vajon mennyire lesz sötét".

Meghan Markle személyében a brit monarchia modern kori történelmében először került elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként.

További cikkek

Trágár

Karácsony Gergely: Szarok rá, hogy mi van a hangfelvételeken – videó

Luxus

Tovább habzsol a Gyurcsány-fióka: Floridai magánszigeten építkezik a budapesti közműholding vezetője

Ez is érdekelhet

life.hu

Az intenzívre került a magyar énekesnő: "Olyan rosszul lettem, hogy elájultam a vécében"

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek nyugodt éve lesz, végre jön a megérdemelt pihenés

life.hu

Megjöttek a friss hazai koronavírus-adatok: rengeteg a fertőzött, sokan meghaltak

mandiner.hu

„Elképesztő sorok voltak” – írta Jámbor az aláírásgyűjtésről, aztán jött Hont, és megmutatta a valóságot

kisalfold.hu

Gyalogost gázolt a vonat Győr-Ménfőcsanaknál

origo.hu

Démoni külsejű lényt fotóztak egy fán

mindmegette.hu

Heti 10 recept: itt a farsang, tarolt a szalagos fánk, de egy jó bolognaira is volt igény!

origo.hu

Még idén elkészül Magyarország új buszgyára

life.hu

A magyar színésznő vallomása: "Volt dolgom nős férfival"

mandiner.hu

Megválasztották az Európai Parlament új elnökét

metropol.hu

Durva hideggel érkezik a hózápor, de van egy rosszabb hírünk is

origo.hu

Luxuscikkekbe öltöztetett francia bulldogok hívják fel magukra a tolvajok figyelmét - fotók