A döbbenetes eset az amerikai Marylandben történt, és Montgomery Megyei Rendőr-főkapitányság hozta nyilvánosságra, miután a kisfiú édesanyja beperelte a rendőrséget. Nem véltlen: az 51 perces felvételen ugyanis az látszik, ahogy két rendőrtiszt lefékez egy riadt, oviból elkószált öt éves kisfiú előtt, és azonnal kérdezgetni kezdik arról, hogy miért sétál egyedül - írta a CBS. Ez eddig rendben is van, azonban a videón ezután már felkavaró percek következnek:
a zsaruk nem csak agresszíven beszélnek a gyerekkel, de fenyegetik és halálra rémítik a fiúcskát.
– Hány éves vagy? Öt? Azt hiszed, már tudsz döntéseket hozni, hogy azt csinálsz, amit csak akarsz? – ordították a fiú arcába. A halálra rémül gyereket ezután berángatták a rendőrautóba, és ott is folytatták a fenyítést: a hangosan, már-már fuldokolva zokogó fiúhoz végig durván beszéltek, tovább fenyegették, nem egyszer az arcába üvöltöttek, végül pedig az óvodába, majd a helyi rendőrkapitányságra cibálták, ahol megbilincselték.
Tudod, kiknek van ez? Azoknak, akik nem tudnak csendben maradni és viselkedni
– magyarázták a megbilincselt gyereknek. A borzalmas videónak azonban itt még nincs vége, ugyanis ekkor betoppant a kisfiú anyja is, aki azonnal kérdőre vonta a zsarukat. Akik arra próbálták rábeszélni a nőt, verje meg a gyerekét.
Amikor az asszony azt mondta, nem akar börtönbe menni, azt felelték, ha rajtuk múlik, nem fog:
– Nem fog börtönbe menni, csak azért, mert megverte a gyerekét. Montgomery megyében, Marylandben bárki előtt megverheti – vonta meg a vállát a férfi, aki még azt is hozzátette: csak úgy bántalmazza a fiút, hogy annak ne maradjon nyoma.És kérem, ne hagyjon semmiféle vágást, égésnyomot cigarettától, vagy ilyesmit. És akkor jók vagyunk, rendben?
– szögezte le.
A család ügyvédje elárulta, hogy a kisfiú súlyos érzelmi traumát szenvedett el az eljárás során, így feljelentették a két tisztet. A Montgomery Megyei Rendőr-főkapitányság azonban még mindig alkalmazza a két zsarut, és csak annyit közöltek, hogy kivizsgálták az esetet, annak eredményeit azonban nem hozták nyilvánosságra. A felvétel közben felkerült az internetre, és óriási felháborodást váltott ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.