Aktuális

Feltűntek az influenszernagyik a közösségi oldalakon: elképesztő, amit művelnek

Bors

Létrehozva: 2021.03.01.

Csak „instanagyiknak” nevezik azokat a nemrég tömegesen megjelent időseket, akik influenszerkedésbe kezdtek a különböző közösségi oldalakon. A közönség imádja őket.

Nem meglepetés, hogy mára sokak napi betevőjét az influenszerszakma adja, vagyis arcukkal, testükkel adják el a legkülönfélébb szolgáltatásokat és termékeket. Eddig javarészt modellek, illetve nagyobb követőtáborral rendelkező felhasználók kerültek abba a szerencsés helyzetbe, hogy egyetlen Instagram-poszttal vagyonokat keresnek.

Most azonban úgy tűnik, fordul a kocka.

A közösségi oldalakat ugyanis kezdik ellepni olyan idős hölgyek és urak, akik ezt a szakmát nagyon ügyesen űzik.

A rosszaság

Már 1928 óta rabolom a férfiak szívét – írja fotója alatt a 92 éves knoxville-i Helen Ruth Elam, akinek színes mindennapjait már több mint 3 millióan követik.

Az idős hölgy neonszínű sminkben, bolyhos tollboákban, hatalmas szőrmepulcsikban reklámoz például vodkát, üdítőt, sminkterméket, fényképezőgépet, és fürdőruhakollekciókat is – támogatói között még az LG is feltűnt.

A tanárnő

Közel 800 ezren követik azt a 67 éves Lyn Slater nevű hölgyet, aki a New York-i Fordham Egyetem docense. Szupermodelleket megszégyenítő fotókkal teleposztolt Instagram-oldalán jól látszik, hogy remekül öltözködik, amivel nem meglepő módon rengeteg divatcéget vonzott már magához.

A fitnesznagyi

Joan MacDonald makulátlan formában van – ezt pedig nem fél megmutatni több mint egymilliós követőtáborának. A 74 éves nő néhány évvel ezelőtt még túlsúllyal küszködött, mostanra pedig az egyik legnépszerűbb fitnesznagyi az Instagramon, ahol látványos testedzéseivel nemcsak a mozgás fontosságát reklámozza, hanem például proteinporokat, vitaminokat és sportruházati cégeket is.

A szívtipró

Nincsenek szavak, mennyire divatos az az 59 éves nagypapa, aki mostanra a divatszakma egyik ikonjává nőtte ki magát az Instagramon. A tekintélyes ősz szakállal rendelkező Irvin Randle egy-egy posztjáért akár 300 ezer forintak megfelelő amerikai dollárt is kap.

Mondanunk sem kell, rajtuk kívül még számos tehetséges idős ember tölti ilyesfajta pénzkereséssel nyugdíjas mindennapjait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség