Aktuális

Így igényelheti a koronavírus elleni favipiravir gyógyszert

Bors

2021. március 10. szerda 22:25

Már nem csak kórházakban kaphatják a betegek a favipiravir nevű koronavírus elleni gyógyszert, hanem azoknak is kiadható, akik otthon gyógyulnak.

Forrás: MTI

Tekintettel a koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedő fertőzöttek számára, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy döntött, hogy a favipiravir tablettát ezentúl az otthonukban lábadozók is megkaphatják. Mostantól pedig már a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegek kezelésére, ezzel is elősegítve a betegség könnyebb lefolyását és csökkentve a kórházi kezelést igénylő betegek számát – írja a Ripost.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a favipiravir hatóanyagú gyógyszer gátolja a vírusok szaporodását, így az otthon megkezdett antivirális kezeléssel megakadályozható a koronavírusos betegek kórházba kerülése – írja a koronavírus.gov.

A gyógyszer alkalmazásának szükségességéről tehát a háziorvos dönt, és az a patikákban recept ellenében ingyenesen kiváltható.

A gyógyszeres terápia javasolt hossza 5 nap. A gyógyszer alkalmazásához beleegyező nyilatkozat és a betegtájékoztató megismerése szükséges. A gyógyszer magzatkárosító hatása miatt nem alkalmazható várandósság alatt.

A felírt gyógyszert a beteg megbízottja a TAJ-szám bemondása alapján bármely közforgalmú gyógyszertárban térítésmentesen kiválthatja. A gyógyszert kiváltó személyek a gyógyszer mellé megkapják az alkalmazására vonatkozó tájékoztatót az erre vonatkozó beleegyező nyilatkozattal együtt.

Ezek lehetnek favipiravir mellékhatásai

Ripostnak dr. Tóth Sándor virológus elmondta: ő és csapata is vizsgálták már korábban a gyógyszer hatóanyagait és mellékhatásait, tehát jól ismeri.

Kiemelte, hogy az alábbi mellékhatásokra érdemes figyelni:

• Valóban károsíthatja a magzatot, és sajnos ez sűrűbben elő is fordult a feljegyzések szerint, így terhes nőknek abszolút nem ajánlott!

• Vörösvérsejtszám-csökkenés: egy kúrányi dózis még nem veszélyes, de a hosszabb távú szedése vérszegénységhez vezet.

• Hányinger, hányás: érzékeny lehet rá a gyomor, de nem veszélyes.

• Testsúlycsökkenés: már egy kúrányi terápia is okozhat 1-2 kilogrammnyi súlyvesztést, mert akadályozza a sejtek megújulását. Ez is veszélytelen mellékhatás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470688_auto_resized.jpg
origo.hu

Dárdai Pál is a segítségét kérte: meghalt a magyar foci legendás alakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19902_resized.jpg?avcount=1695468947
origo.hu

Zelenszkij akár börtönbe is kerülhet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470503_auto_resized.png
metropol.hu

Kiderült, mi okozta az Eufória fiatal sztárjának a halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471285_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nagy Ákos: a választási ígéreteknek a betartása most már késő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470412_auto_resized.jpg
ripost.hu

Emlékszel Bud Spencer kedvenc ételére? Íme a recept

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19894_resized.jpg?avcount=1695468947
origo.hu

Összeomlott az ukrán hadsereg, menekülnek a katonák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470676_auto_resized.jpg
travelo.hu

Eltévedt kisoroszlánt találtak Szabadka mellett az országúton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469700_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ezt még szokni kell" - szenzációs estét okozott a Fradi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695468947
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695468947
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xiK6PzoJEXiZBaXJuzH5iGQ_yyKI0p9b35UI7nDcJfI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDNmNjg0OTNiNDQwYmM5MTRlZjQxOTU5MGRlNmQ2.jpg
Tanár

Hatalmas lehetőség a tanároknak, ezt kár lenne kihagyni