Tömegek követelik: találják meg, ki a felelős Maradona haláláért

Tömegek követelik: találják meg, ki a felelős Maradona haláláért

Diego Maradona
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 12. 15:45
Ha igaz a tömeg vádja, tizenöt évet kapnak Diego Maradona gyilkosai.
szs

Nem nyugszanak a kedélyek: Buenos Airesben több száz ember tüntetett azért, hogy szolgáltassanak igazságot Diego Maradonának.

Egyszer s mindenkorra állapítsák meg – követelte a hangos tömeg – hogy az ikonikus argentin labdarúgó nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták.

Eddig persze úgy tudtuk, 1986 világbajnokát tavaly november 25-én szívinfarktus vitte sírba, ám az utóbbi hónapokban újabb hírek láttak napvilágot. Mindezek következtében hivatalos vizsgálat indult. A testületben tíz orvosi specialista, és további tíz olyan személy vesz részt, akik igyekeznek minden részletre kiterjedően feltárni a valóságot a halálokot illetően.

Meghallgatják az idegsebész Lepoldo Luquét, Agustina Cosachov elmeorvost, továbbá az elhunyt sztár pszichológusát, Carlos Diazt. Kényes helyzetben van az a két nővér, aki az Isteni Diegót ápolta elhanyagolt házában, továbbá a nővérek és az orvosi kollektíva koordinátora is – majd a rendőrség is bekapcsolódik az ezzel kapcsolatos nyomozásba.

A Maradonáért rajongó emberek százai azt követelték: az igazságszolgáltatás derítse ki a halál pontos és igazi okát, és amennyiben a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja felmerül, úgy az ezért járó 15 év börtönbüntetést szabják ki a vétkesekre. Az eléggé felhevült tüntető tömegben ott volt Maradona két leánya, Dalma és Giannina, továbbá az elhunyt egykori felesége, Claudia Villafane is.

Az emberek hangosan skandálták:

Igazságot Diegónak, mert nem meghalt, hanem megölték.

A körülmények tisztázása azért lenne fontos, mert sokak szerint Maradona az agyműtétje után nem szokott le az alhoholfogyasztásról, és végül is ez okozta a tragédiáját. Sokszor előfordult például, hogy már reggel kilenckor sört kért, és kapott. A halálát megelőző pár napban a sörbe altatót dobtak azért, hogy gyakori fecsegésével ne zavarja a környezetét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.