A 72 éves Peter McCombie éppen hazafelé tartott a londoni Royal Kórházból, ahol személyzetis adminisztrátorként dolgozott. Egy 23 éves bringás azonban egy váratlan pillanatban elgázolta.
A nekicsapódó biciklista akkor erővel lökte meg, hogy az idős férfi a földre zuhant és beverte a fejét a járdába – írja a Daily Mail.
A baleset következtében betört a koponyája és ágykárosodást szenvedett.
McCombie-nak mindezek mellett eltört az állcsontja és egy bordája, valamint mindkét lábán zúzódások keletkeztek. Hiába került hamar kórházba, az idős férfi sérült szervezete 8 nap múlva feladta a harcot.
A térfigyelő kamerák segítségével beazonosított albán gázoló, Ermir Loka azzal védekezett: egyszerre két munkahelyen is helyt kell állnia.
Őszintén szólva rettentő fáradt voltam, és mivel az volt az utolsó munkanapom a héten, csak a hétvégi pihenés járt a fejemben
– vallotta be a fiatalember, aki hozzátette, hogy ugyan látta maga előtt a szinte szoborrá dermedt férfit, de sajnálatosan nem tudta hibátlanul utánozni az előtte közlekedő, vélhetően rutinosabb bringás kitérő manőverét. Azt pedig, hogy miért hagyta el a helyszínt, azzal magyarázta: félt, hogy az eset után deportálják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.