A pécsi bankár megadta a módját a szórakozásnak, 40. születésnapján a bank pénzén szervezett magának 70 fős megabulit több millió forintért, amit az egyik legmenőbb villányi borászatban tartott. A tanuk beszámolója szerint nem spóroltak semmivel.
Nem volt a munka hőse
F. Balázs dolgozni kevésbé szeretett.
Az elmondások alapján alig látták a munkahelyén, ahova egy héten egyszer járt be, idejének nagy részét a balatoni nyaralójában töltötte.
A sok milliós fizetéssel rendelkező bankár még újságra sem volt hajlandó költeni a saját pénzéből, ezért a balatoni nyaralóba minden reggel Pécsről hozta a helyi újságot sofőrje, aki a családi nagybevásárlást is a bank pénzéből intézte a vezetőnek.
Minden költségét a pénzintézet állta
– A pécsi bankár tulajdonképpen egy feudális hierarchiát épített ki beosztottjai között – így jellemezte a történteket Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője, aki az elképesztő vádirat részleteitől nyilatkozott a Borsnak.
A vádlott arra használta kapcsolatait, hogy rajtuk keresztül pénzt vigyen el az OTP-től. Fiktív számlákat állítottak ki a bank részére, a pénzeket pedig elsikkasztotta. Sok esetben volt valós szolgáltatás mögötte, mint szállodai és éttermi számlák, de többször előfordult, hogy a vállalkozók juttattak vissza pénzeket.
A bank dél-dunántúli beruházásait végző építési cégek az ő kérésére túlszámlázott projektekbôl adtak vissza különbözô összegeket, és a bank pénzén ezekkel a cégekkel végeztette saját lakás- és nyaralófelújítását is. A régióvezető beosztottjaitól is pénzt követelt, rávette őket, hogy a munkába járáshoz igényeljenek autójukra útiköltséget, amit minden hónapban le kellett adni neki.
Vádalkuval öt évet kaphat a bankár
A pécsi ügyészség 19 emberrel szemben emelt vádat, akik között bankárok, étteremtulajdonosok és építési cégek vezetői is vannak.
Az ügyészség vádalkuval készül a tárgyalásra, a bankárnak beismerés esetén öt- éves letöltendő börtönt ajánlanak fel. A 260 millió forintból 60 millió forint térült meg, a bankárnál részvényeket, készpénzt és aranytömböket vettek zár alá.
F. Balázs az egyik legígéretesebb hazai fiatal közgazdásznak számított, amikor 2007-ben 30 évesen kinevezték az OTP Bank dél-dunántúli fiók igazgatójának.
– A legnagyobb hazai banknál én vagyok a legfiatalabb régióvezető, ez nagy megtiszteltetés. Sok feladat hárult rám, szeretem a csapatmunkát, erre építek ezután is. Nullától huszonnégy óráig mindenhol a céget képviselem. Sikerre akarom vezetni a csapatot! – nyilatkozta kinevezésekor a bankár az egyik helyi újságban. Az interjúban arról is beszélt, hogy szabadidejében golfozik, vadászik, vitorlázik és síel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.