Vérfoltok buktatták le: Súlyosan bántalmazta élettársát egy nagykőrösi férfi

Vérfoltok buktatták le: Súlyosan bántalmazta élettársát egy nagykőrösi férfi

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 02. 08:25
A nagykőrösi rendőröknek nem állt össze a bejelentés tartalma, 12 órán belül kiderítették, nem rablás áldozataként került kórházba egy nő, hanem párja verte meg a gyanú szerint.
Bors

A kecskeméti kórház orvosa értesítette a rendőrséget 2021. január 30-án délután, miután egy ellátásra jelentkezett nő azt állította: két nappal korábban Nagykőrösön ismeretlenek megtámadták, megverték, megvagdosták, kirabolták – írja a police.hu.

A rendőrök megindultak, egy csapat az áldozatot próbálta a támadás körülményeiről minél részletesebben kihallgatni, egy másik egység a nagykőrösi vasútállomást és környékét, mint az elmondás szerinti helyszínt térképezte fel, adatokat gyűjtöttek,

azonban semmi nem utalt közelmúltban elkövetett, jelentős vérveszteséggel járó bűncselekményre.

A nő nem változtatott történetén, a nagykőrösi nyomozók figyelme ennek ellenére egyre inkább a 39 éves áldozat élettársára terelődött.

Késő este kopogtak be a 15 m²-es lakásba, az ajtót a 48 éves élettárs tárta ki.

A lakásnak alig volt olyan pontja, ahol ne rögzíthetett volna a szemlebizottság vérnyomot.

A földet, az ágyneműt, a bútort, a falat fröccsent vér szennyezte. Míg tartott a helyszíni szemle, kikérdezték a férfit, aki egy új verzióban adta elő az élettársával történteket. A más helyszín, az eltérő időpont tovább erősítette a rendőrök gyanúját, nem rablást kell felderíteniük, hanem egy házon belül elkövetett bántalmazást. Időközben a kórház jelezte, az áldozat sérülése súlyos, testét több napos hematómák és vágott sérülések borítják, ám továbbra is ragaszkodik ahhoz, ismeretlenek kirabolták.

A 48 éves férfit előállították, kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Állította, élettársa sérüléseiről annyit tud, amennyit vele megosztott, ő soha nem bántotta. Elmondása szerint ketten élnek a kislakásban, az egyetlen kulcs pedig mindig nála van.

A rendőrök gyanúja szerint a férfi 2021. január 28-án délután megkötözte élettársát, akit hol késsel vagdosott, hol egy ütleggel vert másnap hajnalig. Miután befejezte, rázárta az ajtót és sorsára hagyta. Hazatérése után döntött úgy, Kecskemétre buszoznak a kórházba, majd a kitalált rablási történetet adják elő.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán az őrizetbe vett 48 éves férfi ellen aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés, valamint a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.