Továbbra is jelentősen javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

Továbbra is jelentősen javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 26. 20:50
A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a pénteken közzétett új mérőszámok.
MTI

A brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy széles körű lakossági próbaszűrésekre alapuló becslése szerint Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - jelenleg 373 700 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma.

Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 145 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 0,69 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.

Az ONS számítási módszertana a múlt héten 481 300 angliai fertőzöttet valószínűsített. Ennek alapján akkor az angol lakosság 0,88 százaléka - 115 ember közül egy - volt koronavírus-fertőzött.

A statisztikai hivatal január végén még egymilliónál magasabbra taksálta az angliai koronavírus-fertőzöttek számát. Ez azt jelentette, hogy akkoriban 55 emberre jutott egy fertőzött, vagyis az angol lakosság 1,87 százaléka hordozta az új típusú koronavírust.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testülete (SAGE) által elvégzett legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett számítása szerint az R reprodukciós ráta az Egyesült Királyság egészének átlagban továbbra is 0,6 és 0,9 között van, vagyis a becslési sáv mindkét szélsőértéke a kritikus 1-es szint alatt jár.

Ez a becslés - amely azonos a SAGE múlt heti számítási adataival - azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 6-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme e mérőszám szerint is lassul.

A testület számítási módszertana szerint a 0,6-0,9 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőződések száma minden egyes nap 3 és 6 százalék közötti ütemben csökken országos átlagban az előző 24 órához képest.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Downing Streeten tartott péntek esti sajtóértekezletén kijelentette: a számok azt jelzik, hogy a folyamatok jó irányban haladnak.

Hangsúlyozta: ennek további jele, hogy a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók száma az elmúlt két hétben 40 százalékkal csökkent.

Hancock hozzátette ugyanakkor, hogy még mindig nagyon sokan, a legutóbbi összesítés szerint 15 485-en vannak kórházban Covid-19 betegséggel, ráadásul továbbra is vannak olyan országrészek, amelyekben a fertőzések száma még emelkedik.

Jonathan Van-Tam professzor, az angliai tisztifőorvos-helyettes a péntek esti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nagyon biztatónak tartja, hogy a nagy-britanniai oltási program változatlanul robusztus ütemben halad, de kijelentette, hogy "a csatát még nem nyertük meg", és egyelőre azoknak sem szabad lazítaniuk a járvány megfékezését célzó korlátozások betartási fegyelmén, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást.

A brit egészségügyi minisztérium pénteki ismertetése szerint meghaladta a 19 milliót a koronavírus ellen országszerte beadott első oltási dózisok száma.

A szaktárca friss adatai szerint eddig 19 177 555-en kapták meg a vakcina első dózisát, a második adagot 736 037 embernek adták be.

Az első és a második beadott dózisok száma így már 20 millió közvetlen közelében jár.

A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 58 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.