A 47 éves Rebecca Landrith brutálisan meggyilkolták, a holttestét pedig az út mellé dobták Pennsylvania államban.
Az egykori modellel tizennyolc lövéssel végeztek,
meglőtték a fejét, a nyakát, a mellkasát, golyó ütötte seb volt még a kezén is.
A rendőrség azt gyanítja, mindössze néhány órával a megtalálása előtt ölhették meg. Landrith-nél egyébként nem voltak iratok, az ujjlenyomata alapján sikerült a nyomozóknak megállapítaniuk, hogy ki volt ő.
Különös, hogy az egyik zsebében találtak viszont egy cetlit egy kamionsofőr nevével.
A rendőrök a 28 éves sofőr után eredtek, Tracy Rollinst végül három nappal a nő holttestének megtalálása után, Conneticutban kapták el.
A 28 éves férfi a mobilja cellainformációi alapján egyébként éppen a környéken volt, amikor landrith meghalt. Ha ez nem lett volna elég,
vérfoltokat találtak a kamionjában, amiket jól láthatóan megpróbált fehérítővel kiszedni.
Hogy mi volt az indíték, egyelőre még a rendőrök is találgatják.
Landrith a 2014-es Miss Manhattan szépségverseny döntőse volt, az America's It Girl című realitysorozatban is szerepelt.
(via Mirror)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.