Szabadon engedték a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszerrel illegálisan üzletelő orvost – ebben a pesti kórházban dolgozott – videó

Szabadon engedték a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszerrel illegálisan üzletelő orvost – ebben a pesti kórházban dolgozott – videó

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 21. 22:00
Bors

A Szent László Kórház koronavírus-osztályáról származtak azok a gyógyszerek, amiket a rendőrök múlt héten foglaltak le az egyik orvostól, aki ezekkel kereskedett. A 33 éves férfinak a gyanú szerint egy idősebb nő volt a bűntársa, akit korábban a fertőzése miatt kezelt. Gyógyulása után együtt fogtak bele az illegális gyógyszereladásba.

A 60 év körüli nő és az orvos a kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését. Az ügyészség az asszony bűnügyi felügyeletére, míg az orvos letartóztatására tett indítványt, de a bíróság ezeket elutasított, s szombaton szabadlábra helyezte őket.

A nyomozók 11 helyszínen tartottak házkutatást csütörtökön és öt embert hallgattak ki. Köztük vásárlókat is, akik a saját életüket is veszélyeztették azzal, hogy orvosi ellenőrzés nélkül, kórházon kívül szedték a koronavírus tüneteit enyhítő favipiravir hatóanyagú tablettákat. Az ügyben vesztegetés és sikkasztás miatt indult eljárás. Úgy tudjuk, egy lopott doboz tablettát 80 ezer forintért adott tovább az orvos, akit azóta felfüggesztettek a munkahelyén.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint bizonyítottság esetén – a halmazati szabályokra figyelemmel – az orvos esetében 5-től 13 évig, társa esetében pedig 1-től 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.