Aktuális

Ezzel a koronavírusosoknak szánt gyógyszerrel kereskedett a budapesti orvos – azok életét is veszélyeztette akiknek eladta a szert

Bors

Létrehozva: 2021.02.19.

Elképesztő aljasság! Miközben a koronavírus-osztályokon ezrek életéért küzdenek megfeszített erővel, addig egy fővárosi kórház orvosa nagyobb készletet lopott a pirulákból, hogy azt pénzért árulja otthon lábadozó Covid-betegeknek. A járványon nyerészkedő doktortól és társától közel egymillió forintot foglaltak le.

A Bors információi szerint a doktor favipiravir hatóanyagú készítményeket vett ma­gához, hogy azokat értékesítse. Tudni kell: ezek a gyógyszerek csak kórházban alkalmazhatóak, háziorvos sem írhatja fel őket, és kifejezetten eredményesen használják a középsúlyos állapotban lévő betegek megmentéséhez. Az otthoni karanténban lévő Covid-betegeknek nincs szükségük ilyen gyógyszerekre.

A doki egyik páciense volt a közvetítő

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) felderítése alapján indult ügyben egy budapesti kórházban dolgozó orvos érintett. A munkaköréből adódóan hozzáférése volt a Covid-19 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyek

kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók a betegeknek.

A Bors biztos forrásból úgy értesült: favipiravir hatóanyagú gyógyszerekről van szó. A megalapozott gyanú szerint az orvos egy korábbi páciensének közreműködésével a Covid-19 vírus által okozott be­tegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket ellenszolgáltatásért cserébe, rendszeres haszonszerzésre törekedve jogellenesen értékesítette.

– Az orvos a cselekményével az egészségügyi intézmény készletét csökkentette, és ezáltal a kórházban koronavírus-betegségben szenvedők életét, illetve egészségét közvetlen veszélynek tette ki. Ezen túlmenően azoknak az egészséges, gyógyszeres kezelésre nem jogosult személyeknek az egészségét is veszélyeztette, akiknek a fenti gyógyszereket jogellenesen értékesítették – tájékoztatta a Borsot Bagoly Bettina, a Fővárosi Fő­ügyészség szóvivője.

Akció több helyszínen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség tegnap a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, valamint a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve összehangolt, 11 helyszínt érintő – kutatásokkal egybekötött – akciót hajtott végre. A kutatások során az eljáró ügyészek több helyszínen gyógyszereket, vesztegetéssel összefüggésbe hozható készpénzt és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmények gyanúját alátámasztották.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben eddig összesen öt embert állított elő, két személyt – köztük az orvost – őrizetbe vett.

Több millió adag pirula érkezett

A japánok által kifejlesztett úgynevezett antivirális gyógyszer hatóanyaga, a favipiravir eredetileg az influenza kezelésére szolgál, de eredményesen használták már az ebolajárvány alatt is. Ez a gyógyszer segíti a koronavírusos betegek gyógyulását, enyhíti a tüneteket. Tavaly de­cember elejéig 4,8 millió favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett Magyarországra: 2,8 millió Kínából és 2 millió Japánból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól