Sokkot kapott a nő attól, amit a rendelt ételében talált – fotó

Sokkot kapott a nő attól, amit a rendelt ételében talált – fotó

étel
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 22. 20:00
Szokásos esti rendelését adta le egy idős nő az ételrendelős applikáción, majd a kiszállított fogások közül valami olyasmi került elő, amitől valósággal sokkot kapott.
Bors

A helyi sajtónak nyilatkozott az a meg nem nevezett idős nő, aki nemrég sokkoló felfedezést tett házhoz rendelt ételével kapcsolatban. A 65 éves bristoli hölgy aznap unokájával volt otthon, és a már régóta jól bevált Garam Masala nevű indiai étteremből választották ki vacsorájukat. A család azelőtt elégedett volt a kiszállított ételekkel

A mostani azonban kivétel volt.

Az unokám szokásosan hamarabb kezdett hozzá az ételéhez, mire megszólalt, hogy „Nagyi, nem tudom elvágni a hagymás tallért”. Mondtam neki, hogy semmi gond, valószínűleg csak kiszáradt. Aztán megláttam, hogy a bunda alatt valami fekete izé bujkál – nyilatkozta az idős hölgy, aki később rájött:

egy lefolyódugót paníroztak be és szállítottak ki nekik.

Már az is kissé gyanús volt, hogy krumplihéj került a rizsbe, de azon a ponton már biztos volt, hogy valaki igazán bosszús lehetett aznap este a konyhán – tette hozzá a nő.

Ez is érdekelheti!

Sokkot kapott a csomagját váró fiatal, amikor visszanézte a biztonsági kamera felvételeit – videó

Sokkot kapott a vőlegény, amikor megtudta leendő családja bizarr rituáléját

Prostit rendelt magának fiatal, sokkot kapott, amikor ajtót nyitott

Az érthető módon elégedetlen vásárló rögtön tárcsázta az éttermet, majd a vonal másik felén azt ígérte egy hang, hogy ugyan nem lehetséges, amit a nő állít, de utánanéznek a problémának.

Az étteremtől egy óra elteltével sem érkezett meg a visszahívás, ezért a nő ismét telefonált. Végül azt tanácsolta a diszpécser, hogy az ételrendelős applikáción keresztül tegyen panaszt. A nő így is tett, az étel árát visszakapta, ám itt nem állt meg,

értesítette a bristoli egészségbiztosítási szerveket.

Megkeresésre a Garam Masala üzletvezetője elmondta:

Az étterem átesett egy komolyabb ellenőrzésen, amely során mindent rendben találtak.

A szóban forgó alkalmazottat elbocsátottuk

– Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, nagyon sajnáljuk. Minden éttermi folyamat megfelelő körülmények között zajlik, egyik ételünk sem készül mosogatóban: mindent tálakban keverünk. Előfordul, hogy egyszerre 50, 60, akár 100 adag hagymatallért is készítünk, ami során szükség van némi vízre. Talán ekkor kerülhetett az ételbe a dugó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.