A poklok poklát kellett kiállnia fél éven keresztül egy ózdi asszonynak. A nő és élettársa még 2014-ben jöttek össze, ezután három közös gyerekük is született. Pár év után azonban a férfi egyre féltékenyebb, ettől pedig egyre agresszívebb lett, és egyre többször ütötte meg az asszonyt. Egy idő után már szinte minden nap a nő hűségét firtatta, a férfi ütötte és verte, ahol csak érte, szinte mindennapossá váltak az ütlegelések és a pofonok is a családban.
Ezután már olyannyira elharapóztak a bántalmazások, hogy a férfi ki sem engedte feleségét a házból, csak otthon verte: volt, hogy befőttes üveget tört szét a fején, máskor arcát a radiátorba verte, emellett összetákolt egy "különleges" kínzóeszközt is: egy bot végére egy kést szerelet,és egy idő után már ezzel a szerkezettel verte és kaszabolta az asszonyt. A nő hiába feküdt otthon véresen, esetenként összeszabdalva, még orvoshoz sem mehetett, teljesen bezárva élt, ha a férje elment otthonról, akkor a rokonaival őriztette feleségét, hogy még véletlenül se juthasson ki a fogságból.
A nőnek fél évet kellett bezárva töltenie, azonban egy nap, mikor a férfi ismét rokonai felügyeletére bízta az összevert nőt, az asszony összeszedte maradék lelki erejét, és sikerült megszöknie.
A férfit ezután letartóztatták, hétfőn áll az Ózdi Járásbíróság elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.