John Magufuli, Tanzánia elnöke tavaly április óta nem közölt járványügyi adatokat az országból, ugyanis májusban kijelentette, hogy ők az ima erejével már rég legyőzték a koronavírust.
Ennek azonban ellentmondtak azok a szóbeszédek, amelyek a lakosság irányából szállingóztak ki a nagyvilágba, miszerint sokan betegszenek meg egy rejtélyes légúti betegségben, a kórházak pedig tömve vannak tüdőgyulladásos esetekkel.
Az elnök viszont egészen addig kitartott elmélete mellett, míg pár napja bele nem halt a vírus szövődményeibe az egyik legmagasabb rangú helyi politikus, a félautonóm Zanzibár sziget alelnöke, és meghalt az elnök első titkára is, bár az ő halálának okát nem közölték – írja az Origo.
Ezután vasárnap, majdnem egy év hárítás után végül Magufuli is kimondta: a vírus jelen van a 60 milliós országban, és elővigyázatosságra is intette a népet, mi több, felszólította őket az egészségügyi maszkok viselésére is. Azt azonban kihangsúlyozta: csakis hazai maszkokat hordjanak, az elnök ugyanis már a járvány kirobbanása óta óvja népét a külföldi áruktól, még a koronavírus-elleni vakcináktól is.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főtitkára nagyon aggasztónak nevezte a tanzániai helyzetet, és arra kérte Magufuli kormányát, hogy azonnal cselekedjen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.