Aktuális

Meghaladta a húszezret a koronavírus halálos áldozatainak száma Csehországban

MTI

2021. február 27. szombat 19:25

Túllépte már a húszezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Csehországban, ahol az első fertőzést majdnem egy éve, tavaly március elsején mutatták ki a laboratóriumok. Az utóbbi hét napban a halottak száma megközelítette az ezret - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közzétett kimutatásokból.

A Covid-19 betegségben elhalálozottak napi átlaga a héten 160 körül mozgott. Számuk legutóbb december közepén volt száz alatt. Az aktív fertőzöttek száma pénteken 143 379 volt, mintegy 3400-zal több, mint egy hete, s ez a szám a járvány kezdete óta nem volt még ilyen magas.

Továbbra is rendkívül leterheltek a cseh kórházak. Pénteken 7266 személyt kezeltek a kórházakban, közülük több mint 1500 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. A kórházak Covid-osztályain már csak 180 szabad ágy maradt, ami a teljes kapacitás 15 százaléka. A cseh kormány ezért a szomszédos Németországhoz és Lengyelországhoz fordult segítségért.

Jan Blatny egészségügyi miniszter pénteken a parlamentben azt mondta, hogy szakértői becslések szerint várható, hogy márciusa elején a napi új fertőzések átlaga meghaladja majd a húszezret is.

Az Andrej Babis vezette kisebbségi kormány március 28-ig új szükségállapotot hirdetett ki, amelynek keretében hétfőtől az eddigi legszigorúbb járványügyi és közéleti korlátozások lépnek életbe.
 

A csehek hétfőtől kezdődően három hétig nem hagyhatják el lakhelyüket, más településekre csak munkavégzés vagy egészségügyi kezelés érdekében lehetséges az utazás, teljes mértékben szünetelni fog az óvodák és az iskolák működése (eddig is csak az elsősök és a másodikosok járnak iskolába) és bezárják a még nyitva tartó üzletek egy részét is.

A vendéglők továbbra is csak elvitelre főzhetnek ételt.

Az iparvállalatok működését nem fogják korlátozni, de minden munkahelyen kötelező lesz a legalább FFP2-es kategóriájú szájmaszk viselése. Minden munkahely saját maga fogja tesztelni alkalmazottait, az állam havi négy tesztet fizet a cégeknek - egy tesztre és alkalmazottra 60 koronát.

Új elem, hogy tilos más családok meglátogatása és az éjjeli kutyasétáltatáskor is legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől. A lakott helyeken most már mindenütt kötelező az FFP2-es kategóriájú légzésvédők viselése.

A szigorú szabályokat, amelyek fogadtatása nem volt egyértelműen pozitív, a rendőrség szúrópróbaszerűen fogja ellenőrizni, a magánszemélyek büntetése elérheti a 30 ezer koronát is (mintegy 415 ezer forint).

A koronavírusjárvány terjedési rátája szombaton 1,22-re emelkedett.

Folytatódik az oltási kampány is. Szombatig mintegy 650 ezer embert oltottak be, közülük 240 ezren már a második adagot is megkapták. A csehek egyelőre kizárólag az Európai Unióban jóváhagyott vakcinákat használják a lakosság immunizálására.

További cikkek

Havazás

Kiadták a riasztást: Ezeket a megyéket borítja be mindjárt a hó

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Ez is érdekelhet

kemma.hu

Busz akadt el a tatabányai halálos baleset helyszínénél

metropol.hu

Sokkoló történetet osztott meg Merkely Béla: 70 napig küzdött életéért az oltásellenes apa – Videó!

life.hu

"Szépek az ikrek!" - Tolvai Reni mellei felborzolták a kedélyeket, nem bírnak magukkal a rajongók

magyarnemzet.hu

Zsíros megbízást kapott Lamperth Mónika a bajai városvezetéstől

bama.hu

Megfenyegették a kozármislenyi háziorvost az oltások beadása miatt

origo.hu

21 nap alatt is leszokhat a dohányzásról

mindmegette.hu

Ha igazán házias ízekre vágysz: így készül a savanyú becsinált leves

vg.hu

Hivatalosan egyetlen magyar iskolában sincs zárás az ötödik hullám alatt

nemzetisport.hu

Válogatott: már nem Fehér Csaba az MLSZ szakmai igazgatója

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 22.: Különös látomásokat, álmokat jeleznek a bolygók

borsonline.hu

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

origo.hu

Meglátta az egyetlen üres helyet a járdán, úgy parkolt le, ahogy csak a legnagyobb profik tudnak