Ma indul a házasság hete! Ők az év arcai

Ma indul a házasság hete! Ők az év arcai

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 08. 06:00
Pálúr János és Kornélia 30 éve házasok, négy gyermekük közül a legidősebb már kirepült, és a következő is készülődik elhagyni a családi fészket.
Bors

Bár a járvány miatt a programok az online térbe kerültek át, idén sem kell elmaradnia a hagyományosan Valentin-nap köré szervezett házasság hetének, amelynek idei arcai:

Pálúr János orgonaművész, a Zeneakadémia tanára és pedagógus felesége, Kornélia, egy budapesti református általános iskola igazgatóhelyettese.

Pálúr János és Kornélia 30 éve házasok, négy gyermekük közül a legidősebb már kirepült, és a következő is készülődik elhagyni a családi fészket.

Ezerszer is igen! – ezt a mottót választotta a Pálúr házaspár, a Mertropol pedig arra kérte őket, osszák meg velünk tartós kapcsolatuk titkát. Megtudták, hogy ehhez nem árt, ha van szerelem, de e mellé tudatos döntésekre, az elköteleződést naponta megújító, egymásnak kimondott igenekre is szükség van.

- Minket sem kerülnek el a borús napok: az időhiány, az energiáinkat felőrlő, hétköznapi problémák, feloldandó ellentétek, de

elszántan szeretnénk egymást harmóniára hangolni, a közös életünket, a házasságunkat határtalan lehetőségként megélni. Ahelyett, hogy úgy tekintenénk, hogy korlátok közt élünk, inkább a kibontakozás élményét, az egymásnak odaajándékozott szabadság lehetőségét fedezzük fel kapcsolatunkban.

Kornélia úgy fogalmaz: a házasság lehetőség testi és lelki harmónia megélésére.

A teljes cikket ide kattintva tudja elolvasni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.