Fontos: a fertőzés után ennyit kell várni, hogy kimutassa a koronavírust az otthoni gyorsteszt

Fontos: a fertőzés után ennyit kell várni, hogy kimutassa a koronavírust az otthoni gyorsteszt

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 03. 13:00
Általában a tünetek után 13 nappal biztos a gyorsteszt, ami hétfőtől már elérhető a patikákban.
Bors

Mint megírtuk, hétfőtől már a patikákban is bárki számára elérhető az új koronavírus-gyorsteszt, amivel bárki ellenőrizheti, hogy átesett-e a fertőzésen

A Startlap információi szerint a teszt leginkább az úgynevezett „csendes fertőzések” kiszűrésére és önmegnyugtatásra szolgál, és azt is hozzáteszik, hogy az az esetek többségében a tünetek megjelenése után 13 nappal kezdi kimutatni a pozitivitást.

A negatív eredmény sem jelent teljes biztonságot

Fontos azonban is is, hogy a negatív eredmény sem feltétlen bizonyosság, ilyenkor nem árt egy másodikat is elvégezni, méghozzá 11 nappal az első tesztelés után, míg egy pozitív eredményt mindenképpen erősíttessünk meg egy laborteszttel is.

A termék fejlesztői ezen kívül óvatosságra intenek, hiszen az antitestek jelenléte még nem jelenti azt, hogy mi magunk nem fertőzünk és azt sem, hogy immunisak lennénk a vírusra. Az antitestek jelenlétét kimutató pozitív eredmény nem jelent immunitást a COVID-19-re - szögezték le.

Arról, hogy mennyiért vásárolható meg a koronavírus-gyorsteszt, itt írtunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.