A világ számtalan országához hasonlóan Japánban is elkezdődött a koronavírus-vakcinák beadása, és ahogy az általában mindenhol lenni szokott, a védőoltást először itt is az egészségügyi dolgozók és az idősek, illetve a krónikus betegek, azaz a legveszélyeztetebbek kapják meg.
A japánok egy jelentős része azonban még bizalmatlan a védőoltásokkal szemben, ezért a japán egészségügyi minisztérium különleges módon igyekszik oltakozásra buzdítani a lakosságot.
Ígéretük szerint több mint 44 millió jent (124 millió forint) kap az a család, akinek egy hozzátartozója a koronavírus-védőoltás miatt hal meg. Még a temetési költségeket is állják 587 ezer forint értékben.
Természetesen a legnehezebb pont (azon kívül persze, hogy például meghalunk) annak a bizonyítása lehet, hogy pont a vakcina okozta a halált, ugyanakkor a bíróságon az ilyen védőoltás-mellékhatásokkal kapcsolatos perekben ezidáig rendre az áldozatok javára döntöttek, ezért a japán gyógyszergyárak az elmúlt években vonakodtak is a vakcinák gyártásától, mert az esetleges perekkel járó anyagi kockázatok felülmúlják az előnyöket.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.