Ebben a Zala megyei faluban két éve nem történt egyetlen bűncselekmény sem

Ebben a Zala megyei faluban két éve nem történt egyetlen bűncselekmény sem

munka
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 26. 16:00
És munkanélküli, illetve közfoglalkoztatott sincs.
Bors

A Zalaszentgróttól délre található település, Sénye lendületes fejlődésnek indult az utóbbi tíz évben, a hangulatos zsákfalu annyira népszerű lett, hogy tavaly elkelt minden építési telek, ezért újabbak kialakítását tervezik.

Felföldi László, aki 2010 óta polgármester a faluban, a zaol.hu-nak azt mondta, hogy amikor átvette a település vezetését, még csak 35, többségében nyugdíjas állandó lakójuk volt, ma azonban a bejelentett 74 lakos közül csupán 14-en nyugdíjasok.

Közfoglalkoztatott és munkanélküli nincs Sényén, a közterületek gondozását, a karbantartásokat egy alkalmazott végzi. a faluban pedig a kiépített kamerarendszernek köszönhetően olyan jó a közbiztonság, hogy Két éve egyetlen bűncselekmény sem történt.

A faluban sok mindent fejlesztettek és fognak fejleszteni pályázati pénzekből, de a helyiek is kiveszik a részüket a munkából, például a játszótér parkosítását társadalmi munkában fogják elvégezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.