Beoltottak meséltek a Borsnak, milyen valójában megkapni a koronavírus-vakcinát

Beoltottak meséltek a Borsnak, milyen valójában megkapni a koronavírus-vakcinát

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 22. 18:45
Három ember mesélt a Borsnak arról, milyen volt megkapni a koronavírus elleni vakcinát és éreztek vagy éreznek-e azóta bármilyen hatást.
Bors

Bár hétről hétre növekszik hazánkban az oltási kedv, azonban vannak, akik még mindig ódzkodnak a koronavírus-elleni vakcináktól. A Borsnak most három olyan ember mesélt a tapasztalatairól, aki már megkapta az oltást. 

Semmit nem éreztem!

A 33 éves Ádám egészségügyi dolgozóként decemberben kapta meg az oltás első dózisát, januárban pedig a másodikat.

– Én nem sokat tanakodtam rajta, beadattam. Felkarba kaptam, de semmit nem éreztem, sem ott, az oltás pillanatában, sem pedig később, még az oltás helyén sem – mesélte a Borsnak Ádám. A második oltástól már jobban tartott egy kicsit. 

– A másodiktól tartottam, mert hallottam, hogy az már kiüthet. De nekem itt is szerencsém volt, semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam egy enyhe izomlázszerű érzésen kívül, aminek már másnap nyoma sem volt – tette hozzá. 

A második dózis enyhe lázat hozhat

Szintén decemberben oltották be Mariannt is: januárban az 51 éves egészségügyi dolgozó is túlesett a második dózison. 

– Az első vakcinát meg sem éreztem, tényleg semmilyen mellékhatása nem volt, még annyi sem, mint egy influenza-oltásnak – mesélte Mariann – A másodiknál éreztem csak azokat a tüneteket, amikre figyelmeztettek: egy pici hőemelkedésem volt, és fájt a helye, meg egy icipicit szédültem, de másnap estére mindkettő elmúlt, a fejfájás pedig már aznap megszűnt. Nem kizárt, hogy az csak a fronttól volt. Azóta sem tapasztaltam semmit – árulta el a családanya. 

Nyugodtabb vagyok, hogy beadattam

Anna krónikus betegként sokat vacilált ugyan, hogy beadassa-e az oltást, de végül úgy döntött, hogy a saját nyugalma és családja érdekében vállalja a vakcinát. 

– Agyaltam egy darabig, hogy bevállaljam-e, de több ok miatt úgy döntöttem, hogy essünk túl rajta – mosolygott a 23 éves nő, aki utólag nem bánta meg, hogy belevágott.

– Csak egy kicsit éreztem meg, enyhe izomláz, semmi több. És semmilyen mellékhatása nincs azóta sem. Már kimondottan várom, hogy végre megkaphassam a második dózist is, és azon leszek, hogy a nagyszüleimet is rábeszéljem, hogy oltassák be magukat, mert ők is hezitálnak – tette hozzá. 

Ez is érdekelheti!

Ijesztő jóslat a szakértőktől: aki nem oltatja be magát, biztosan elkapja a koronavírust

Már több mint 200 millió adag oltást adtak be világszerte

Kiderült: A fiatalok ezt a vakcinát választják

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.