Apa és fia szenvedett balesetet az M3-ason, amikor utóbbi vezetés közben elaludt

Apa és fia szenvedett balesetet az M3-ason, amikor utóbbi vezetés közben elaludt

M3
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 03. 15:15
A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki vezetés közben elaludt, lesodródott az autópályáról, majd az oldalára borulva állt meg.
Bors

A férfi az M3-as autópályán Nyíregyháza felől Budapest irányába vezetett, a jobb oldali ülésen édesapjával, amikor fáradtsága miatt a kormánynál elaludt, emiatt lehaladt az úttestről a jobb oldalon lévő csapadék elvezető árokba, ahol a jobb oldalára borulva állt meg.

Mindketten használták a bizonsági övüket, az úttest száraz volt, illetve az autópálya ezen szakaszán gyér volt a forgalom. Az eset még  tavaly  szeptember 3-án, hajnali 1 óra 30 perc körül történt.

A baleset következtében az édesapának 8 napon túl gyógyuló sorozat-bordatörése keletkezett és testszerte zúzódásos sérüléseket szenvedett. Maga a sofőr is súlyosan megsérült.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre a baleset és keletkeztek a sértett sérülései, írja az Ügyészség. Hozzáteszi, az ügyben a nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.