A Republic és Bagossy Norbert is fellép A Dal 2021-ben

A Republic és Bagossy Norbert is fellép A Dal 2021-ben

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 19. 11:55
Magyarország egyetlen dalversenyének 10. évadában a hazai zenei élet nagyjai is színpadra lépnek, méghozzá szenzációs formációkban. A Duna Televízió nézői szombaton 19.35-től ismét lebilincselő élő show-ra számíthatnak: a Republic együttes és Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company énekese közös extra produkcióval készül A Dal 2021 negyedik, egyben utolsó válogató adására.
Bors

A három évtizede töretlen népszerűségű Republic és a 2020-ban az év zenekarának választott együttes frontembere számára nem lesz idegen a közös zenélés, több sikeres fellépést tudhatnak maguk mögött. 

Öt-hat évvel ezelőtt Gyergyóban egy hideg koncerten eljátszottunk néhány dalt, éreztük, hogy a Bagossy Brothers Company az a fajta zenekar, amelyik nagy értéket fog képviselni a magyar popzenében, és a jóslataink beváltak 

– mondta Boros Csaba, az EMeRTon-díjas együttes frontembere. A két generáció egymásra találásának köszönhetően azóta már több közös dal született. 

A Republicot gyerekkoromban rengeteget hallgattam anyukám kis piros walkman-jén. Ugyanazt a lelki világot képviseljük, isteni áldás, hogy most együtt írjuk a dalokat

– tette hozzá Bagossy Norbert, a tavalyi év férfi előadója.

A szinte családi együttműködésben játszó zenészek örömmel tettek eleget A Dal 2021 felkérésének. A szombati adásra készülés során elárulták, hogy

Nem igényelt sok próbát a mostani produkció, mert benne van a kézben és a hangban.” 

A produkció további különlegessége, hogy Boros Csaba a zenészi pályája mellett a Petőfi Rádió Minek nevezzelek című műsorát vezeti, amelyben a jubileumi show valamennyi versenyzőjével készített interjút. A Dal kapcsán kiemelte, hogy

Jó fórum arra, hogy sok tehetség megmutassa magát és dalát, ráadásul sok fajta stílusban mutatkoznak meg az előadók.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.